Szijjártó Péter: Kigyomláltuk a magyar érdekeket sértő elemeket az EU tizenharmadik szankciós csomagjából

Kigyomlálásra került minden, magyar érdekeket sértő elem az Oroszországgal szembeni tizenharmadik európai uniós szankciós csomagból, amely ugyanakkor nem visz közelebb az ukrajnai békéhez, pusztán látszatintézkedés - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az újabb büntetőintézkedések véglegesítés előtt állnak, aminek egyetlen oka, hogy a közösség elmondhassa azt, hogy tett valamit a háború kitörésének második évfordulójához közeledve.

Ha jól értem, akkor ez a célja ennek a döntésnek, ami önmagában is lesújtó képet fest Brüsszelről. Én azt gondolom, egy ilyen kirakatcsomagnak az égegyadta világon semmi értelme nincsen

- szögezte le.

Majd kiemelte, hogy az elmúlt hetekben a kormány kigyomlálta a csomagból azokat az intézkedéseket, amelyek adott esetben sértették volna a nemzeti érdekeket.

Így tehát alapvető magyar gazdasági érdeket a konkrét lépések nem érintenek a szankciós listában, a probléma viszont ennél sokkal nagyobb: egy teljesen kudarcot vallott stratégiát visz tovább az Európai Unió, ami nem közelebb visz minket a békéhez, hanem távolabb

- fogalmazott.

Illetve nonszensznek nevezte, hogy a felszólalások egy jó részében már a tizennegyedik csomagról volt szó, és kiemelte, hogy ha lesz ilyen előterjesztés, akkor a magyar érdekeket sértő intézkedéseket abból is ki fogják szedetni.


"Ezek a szankciós csomagok az európai versenyképességet rontották, más világgazdasági szereplőkét pedig javították. Dupla kudarc, dupla hátrány és dupla hiba. Úgyhogy jó lenne, ha a következtetéseket végre le tudnák vonni a kollégák itt, Brüsszelben"
- mondta.

Szijjártó Péter ennek kapcsán sérelmezte, hogy még mindig háborús pszichózis uralkodik az EU-ban, és a nagy többség nem hajlandó változtatni az eddigi kudarcos stratégián, miközben mára teljesen világos, hogy a csatatéren nincs megoldás, s minél tovább tart a háború, annál nagyobb lesz a pusztítás.

Láthatjuk azt is, hogy Ukrajnában egyre fiatalabb embereket soroznak be, így azt hiszem, hogy jogosan adódik a kérdés, hogy ki fogja túlélni ezt a háborút, ki fog részt venni Ukrajna újjáépítésében

- közölte, tűzszünetet és béketárgyalásokat sürgetve.

Hangsúlyozta, hogy ismét elutasította, hogy hazánk részt vegyen a fegyverszállításban. Aláhúzta, hogy ötmilliárd euróval egészítenék ki az Európai Békekeretet, hogy újabb hadieszközöket finanszírozzanak.

Mi világossá tettük, hogy semmilyen olyan közös akcióban nem vagyunk hajlandóak részt venni, amely fegyverszállításra irányul, s csakis abban az esetben nem blokkoljuk egy ilyen döntés meghozatalát, ha sikerül elérni, hogy ez ránk semmifajta kötelezettséget nem jelent, pénzügyit sem, egyetlenegy fillért sem

- jelentette ki.


"A tárgyalások jelenleg úgy állnak, hogy a konstruktív tartózkodás szabályain változtatás következik. Ez a változtatás azt fogja jelenteni, hogy ennek az ötmilliárd eurónak a ránk eső részéből sem halált okozó, sem halált nem okozó eszközöket nem kell finanszíroznunk" - tette hozzá.

Majd közölte, hogy ehelyett Magyarország határozhatja majd meg, hogy milyen célra fordítsák az általa befizetett összeget, például a migráció elleni küzdelemre vagy a nyugat-balkáni stabilitás erősítésére.

A miniszter elmondta, hogy a többieket nem akarják meggátolni abban, hogy olyan döntést hozzanak, amilyet szeretnének, de a kormány továbbra is úgy látja, hogy a fegyverszállítás csak meghosszabbítja a háborút és a szenvedést.

Végül pedig arra is kitért, hogy rövidesen napirendre fog kerülni az ukrán termékek vámmentességével és beengedésével kapcsolatos jogszabály június utáni meghosszabbításának kérdése is.

Emlékeztetett, hogy a kormány importtilalmat rendelt el huszonhárom - alapvetően élelmiszeripari - árura vonatkozóan, és figyelmeztetett, hogy ezt hosszabbítás esetén is fenn fogják tartani egyoldalúan a gazdák védelme érdekében.

Forrás: MTI/ Címlapfotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

2024. február 19. 18:32
Leszakadt a lépcsőház egy budapesti társasházban, létrával mentették a lakókat
Leszakadt egy társasház lépcsője Budapesten a 8. kerületben, miután tűz volt az épületben csütörtökön.
Kegyetlen, amit a saját kutyájával tett egy kíméletlen terepjárós Debrecenben
Terepjárója mögé kötötte a saját kutyáját egy lánccal egy férfi Debrecenben, így húzta maga után kilométereken keres...
Kulisszatitkokat árult el a Hunyadi fináléja előtt Bán Mór
Elképesztő munka áll mögötte.
Besokallt Mihályfi Luca, beszólt Hegyes Bercinek
Párját okolja a történtekért.
Repülni fogtok kutyák! Meg fogtok dögleni - Tatabányán több intézményt ki kellett üríteni
Elfogtak a rendőrök egy 45 éves mocsai férfit.
Sztárok szentélye
Eddig több mint egymillió néző, hazai hírességek, sportlegendák és a legnagyobb világsztárok adták egymásnak a kilin...
family
Csak az igazság számít!
Nem akarnak kártérítést, nem érdekli őket a pénz! Csupán egyetlen dolgot szeretnének, hogy megbűnhődjön a gyerekük g...
family
Így készülnek a produkciók!
Hétről hétre fokozódik az izgalom, a végéhez közeledik a nagyszabású showműsor, a Nagy Duett. Még öt páros versenybe...
family
Sokan megsérültek, köztük négy gyerek is az M7-esen
Kilenc ember, köztük négy gyerek sérült meg az M7-es autópályán péntek kora délután történt balesetben - közölte az ...
Készen állok!
Új feladatot kapott a legendás tévés. Pachmann Péter, aki vezette a Tényeket, a Mokkát, volt külpolitikai tudósító é...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.