Szijjártó Péter: Adottak az alapok a komoly gazdasági növekedéshez 2024-ben

Az autóipar teljesítményének gyors bővülése kellő alapot biztosít ahhoz, hogy Magyarország az idei év második felében és jövőre európai összevetésben is komoly gazdasági növekedést tudjon felmutatni - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A tárcavezető a Thyssenkrupp beruházásnak bejelentésén arról számolt be, hogy a német konszern 23 milliárd forintból bővíti jászfényszarui gyárát, amihez a kormány 4,6 milliárd forintnyi támogatást nyújt, így segítve 110 új munkahely létrehozását. Ennek nyomán a vállalat évi kétmillió darab forgó tengely előállítására lesz képes elektromos járművekhez.

"Ezekért a beruházásokért mindig nagy verseny van, és mivel a Thyssenkrupp a világ egyik legnagyobb autóipari beszállító vállalata, mintegy százezer embernek ad munkát világszerte, és sok-sok országban van gyára, ezért ezt a beruházást még sok-sok ország szerette volna magának megszerezni" - mondta.

Ez a beruházás is világosan mutatja, hogy a német vállalatok továbbra is bíznak Magyarországban, a magyar beruházási környezetben, és ez a beruházás is bizonyítéka annak, hogy a magyar kormány és a német beruházó vállalatok kapcsolatrendszere a kölcsönös tiszteletre alapul

- tette hozzá.

Majd rámutatott, hogy a német cégek alkotják a legnagyobb beruházói közösséget hazánkban, ahol a befektetett tőke mintegy 20 százaléka Németországból érkezik.

Ennek kapcsán pedig kitért arra is, hogy 2014 óta a mostani a 187. német vállalati beruházás, amelyhez az állam támogatást biztosít.

Mindez látszik a kereskedelmi forgalmunkon is, amely tavaly meghaladta a 67 milliárd eurót, hatalmas rekord. Idén eddig 11 százalékos növekedést tudunk felmutatni, ami azt jelenti, hogy a német-magyar kereskedelmi forgalom, a Németországba irányuló magyar export is kellő alapot ad a magyar gazdaság növekedési pályán tartásához

- hangsúlyozta.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az utóbbi években kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, de az autóipar elektromos átalakulásának folyamata a kockázatok és nehézségek ellenére is töretlenül haladt előre ez idő alatt is.

Aki részese tud lenni az autóipari forradalmi megújulásnak, az az új világgazdasági rend győztesei közé fog tartozni. Aki nem tud részt venni ebben a forradalmi átalakulásban, az sajnos a vesztesek táborát fogja gyarapítani

- vélekedett.


"Magyarország ezért nagy erőkkel szállt be ebbe a versenybe, hiszen világos számunkra, hogy a magyar gazdaság növekedési ütemét csak úgy lehet fenntartani, s a Magyarországon lévő munkahelyeket csak úgy lehet megvédeni, ha az új, elektromos autóiparhoz kötődő beruházásokat idehozzuk" - húzta alá.

A miniszter tudatta, hogy az autóipar közvetlenül jelenleg nagyjából 170 ezer embernek ad munkát, és ez a közvetett munkahelyek számát tekintve ennek a háromszorosa-négyszerese is lehet. Tájékoztatása szerint az ágazat 2010 óta több mint megháromszorozta a teljesítményét, termelési értéke tavaly már a 12 ezer milliárd forintot is átlépte, és az idei év első hét hónapjában is 22 százalékos volt a bővülés.

"Ez kellő alapot biztosít nekünk ahhoz, hogy az idei esztendő második felére és a jövő évre már európai összevetésben is komoly gazdasági növekedést tudjunk felmutatni" - hangoztatta.

Majd figyelmeztetett, hogy ha Magyarország nem tudná magához vonzani az autóipari beruházásokat, akkor több tízezer család megélhetése kerülne veszélybe.

A tradicionális autóiparban ugyanis nem lesz szükség annyi munkaerőre, mint most, ezért mindazok, akik az elektromos autóipar magyarországi beruházásai ellen hergelnek, azok valójában magyar emberek tízezreinek munkahelyeit veszélyeztetik a jövőre nézve

- fogalmazott.

Végezetül arról is beszámolt, hogy állami kitüntetésben részesíti a kormány Marc De Bastos Ecksteint, a Thyssenkrupp magyarországi vezetőjét a cég hazai tevékenységének sikerre vitele érdekében végzett munkájáért.

Ezt a beruházást köszönjük önnek is, a Magyarországba vetett bizalmat. És köszönjük, hogy a valóság alapján hoz döntéseket, nem újságcikkek alapján

- jelentette ki.

Forrás: MTI/ Címlapfotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

2023. október 02. 13:38
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Szörnyű halálos baleset történt Solymárnál
Egy ember meghalt Solymár közelében, miután autójával letért az útról és az árokba csapódott, ahol a jármű felborult...
Tények este teljes adás, 2025. május 8., csütörtök
FEHÉR FÜST - Robert Francis Prevost-ot választották meg a 267. pápának, egy napja kezdődött a konklávé, a negyedik s...
Tények gazdasági különkiadás, 2025. május 8., csütörtök
Kiterjeszti a kormány az árréscsökkentést, a szabályozástól a háztartási cikkek árának jelentős csökkenését várja a ...
Tények röviden, 2025. május 8., csütörtök
Tények röviden adás
Fagypont körüli hőmérsékletek a derült tájakon
időjárás-jelentés, 2025. május 8., csütörtök

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.