Moldova nagyon fontos ütközőország

Feszült belpolitikai helyzettel néz szembe a választások után a chisinaui vezetés. Míg Moldova kormánypártja a többséget megszerezte, az alkotmányozáshoz nincs elegendő mandátuma, az ellenzék nem fogadja el az eredményeket, és az utcára hívta az embereket – mondta a Magyar Nemzetnek Szilágyi Mátyás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

Moldova választást tartott a hétvégén, amely Maia Sandu elnök asszony hatalmon lévő pártjának a győzelmét hozta. Ugyanakkor az apró kelet-európai országban sajátos politikai helyzet alakult ki a voksolás után, amelyről Szilágyi Mátyás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója beszélt a Magyar Nemzetnek.

Ez a választás nagyon magas intézményesített befolyásolási fokon történt, tehát rendkívül összehangolt, rendkívül szervezett propagandakampány működött már jó ideje kívülről – mondta el Szilágyi Mátyás, hozzátéve, hogy az Európai Unió számára „ez egy nagyon komoly presztízsválasztás volt”.

Ennek mindenképpen nagy geopolitikai jelentőséget tulajdonítanak Brüsszelből, illetve a kollektív Nyugat részéről

– hangsúlyozta.

Az orosz–ukrán háború fényében, amelyben az Európai Unió mainstream vonala, a Bizottság, a nagy tagállamok abszolút egyfajta résztvevőként tekintenek magukra, az ő szempontjukból nézve, Moldova nagyon fontos ütközőország, amelyet nem szabad elengedni – mutatott rá a szakértő.

Ahogy ezt [Volodimir] Zelenszkij ukrán elnök is megfogalmazta az ENSZ-közgyűlésen, Moldovát nem engedheti meg magának a Nyugat, illetve Európa, hogy elengedje, és ez egy nagyon nagy fokú propaganda, szervezési és politikai beavatkozást is jelentett

– fogalmazott.

Mint elmondta, a korábbi orosz hibrid akciók, propaganda és befolyásolás mellett, illetve azzal szemben felépült egy nagyon komoly, szervezett, intézményesített nyugati befolyásolási mechanizmus. Ez pedig el is végezte a feladatát, minden eszközzel segítette a hatalmon lévő EU-párti koalíciót a hatalom megőrzésében.

A négy évvel ezelőtti választással szemben ugyanakkor a kétharmados, alkotmányozó többséget nem kapta meg a Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS). A Maia Sandu jelenlegi elnök által alapított párt 55 mandátumot tudott megszerezni a 101 tagú parlamentben, ami így is abszolút többséget jelent.

Az alkotmányozó többség kétharmados, tehát ahhoz, mondjuk, szükség lenne még valószínűleg egy koalíciós partnerre

– jegyezte meg Szilágyi Mátyás.

Ehhez képest igencsak lemaradt a fő ellenzéki párt, illetve választási blokk, amely a szocialista pártot és a kommunista pártot és egy kisebb formációt, a Moldova jövője pártot tartalmazza.

Összesen 26 mandátumot tudtak csak elérni, tehát kevesebb, mint feleannyi mandátumot, illetve kevesebb, mint feleannyi szavazatot kaptak, mint az eredeti kormánypárt

– hívta fel a figyelmet a szakértő.

A parlamentbe összesen öt formáció jutott be, közülük három pedig érdekes módon újfajta hibrid párt – hívta fel a figyelmet.

Ez egy új vonása a moldovai politikai életnek, hogy ilyen, úgynevezett hibrid típusú pártok jöttek létre a választások előtt

– fogalmazott Szilágyi Mátyás.

Az egyik ilyen az Alternatíva blokk, a chisinaui főpolgármester Ion Ceban pártszövetsége, amely nyolc mandátumot nyert el. Szintén ilyen az úgynevezett „Mi Pártunk”, az orosz–moldovai oligarcha, korábbi balti polgármester, Renato Usatii pártja, amely hat mandátumot kapott. Utóbbi politikus volt egyébként az egyetlen, aki korábban utalt rá, hogy hajlandó lenne koalícióra lépni a PAS kormánypárttal – húzta alá a szakértő.

Az ötödik parlamenti erő egy érdekes formáció, George Simion romániai AUR pártjának moldovai fiókszervezete, a Demokrácia Otthon párt, amely ugyancsak hat mandátumot nyert el.

Szilágy Mátyás, Fotó: Magyar Külügyi Intézet

Ez egy érdekes köztes formáció, egyesek szerint egyértelműen külső titkosszolgálati indíttatás által jött létre, egyrészt román unionista párt, tehát a Romániával való egyesülést támogatja elsődleges programpontjaként, másrészt viszont az elemzők rámutatnak, hogy elég jelentős orosz ráhatás is van emögött a párt mögött. Ugye ezt szokták a romániai AUR mögött is feltételezni

– magyarázta Szilágyi Mátyás, hozzátéve, hogy sokak szerint különböző politikai zavarkeltésekre alkalmas formációról van szó.

Kérdés, hogy milyen módon, formában, milyen irányban fogják fölhasználni azok, akik mögötte állnak egyik vagy másik irányból

– emelte ki.

A moldovai parlamentben érdekes új helyzet alakult ki. A szakértő szerint kérdés, hogyan sikerül ebből működőképes kormánytöbbséget létrehozni.

Gondolok itt elsősorban arra, hogy alkotmányozó többség is legyen, ami már kétharmadot föltételez. Ehhez koalíciókötés kell, és nagy kérdés az, hogy milyen módon konszolidálódik vagy nem konszolidálódik a belpolitikai helyzet, ugyanis az ellenzéki oldal eddig nem ismerte el a választásokat

– hangsúlyozta Szilágyi Mátyás.

Moldova feszült helyzettel néz szembe

A Hazafias Párt, amely részben oroszbarát, inkább EU-szkeptikus, bár az Európai Unióval való együttműködést azért támogató politikai erő, illetve Igor Dodon szocialista pártelnök, volt államelnök bejelentette, hogy egy nagy ellendemonstrációt hívnak össze hétfőre a chisinaui parlament épülete elé, mert nem ismerik el a választási eredményeket, utalva az ő olvasatukban történt jelentős visszaélésekre és úgymond választási csalásokra vagy szabálytalanságokra – tette hozzá.

Úgyhogy zaklatott, feszült politikai helyzet állt elő, ami akár kitolódhat. Kérdés az, hogy a hatalom hogyan reagál, tehát bevetik-e a korábban beígért erőszakszervezetek eszközeit a zavarkeltéssel szemben, vagy olyan diverziónak ítélik, ami a társadalom stabilitását fenyegeti

– mutatott rá.

Mint elmondta, a választás előtt egy héttel is történtek letartóztatások, házkutatások, mindegyik esetben diverziós akciók előkészítése, törvénytelen választási finanszírozás, a rend destabilizálására irányuló előkészületek voltak az indok. A kormány felmutatott egy állítólag Szerbiában kiképzett, valamiféle zavargásokat előkészítő csoportot is.

Úgyhogy itt több lehetőség is van, de mindenesetre egy instabil helyzet alakult ki, mert nem lehet tudni, hogy ez milyen irányba fog a továbbiakban továbbfejlődni

– foglalta össze a szakértő.

Ennek a helyzetnek a kialakulásában Ukrajna szerepe is figyelemre méltó. A szomszédos ország részéről nagy figyelem irányul Moldovára, és „látható, hogy van egy nagyon komoly igyekezet, hogy mindenképpen megakadályozzák, hogy esetlegesen egy oroszbarát, vagy abba az irányba orientálódó vezetés jusson hatalomra”.

Szilágyi Mátyás rámutatott, hogy az ismert román szociológus, politológus Gabriel Andreescu arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyon oda kell figyelni Moldovára, hogy jó irányba menjenek az események, és mindenképpen EU-párti vezetés maradjon az ország élén. A választások előtt néhány nappal egyenesen azt írta, hogy olyan áron is meg kell óvni a demokráciát, hogy elengedik a választásokat.

Addig, amíg úgymond nem jó irányba választanak, addig lehet, hogy a választás nem is időszerű

– magyarázta a román tudós álláspontját Szilágyi Mátyás.

Andreescu tehát megkockáztatta azt a nyugati mainstream számára mostanában szimpatikus elképzelést, hogy akár még a választások mellőzése is számításba vehető eszköz annak érdekében, hogy nehogy olyan párt vagy politikai erők kerüljenek hatalomra, amelyik nem a nagykönyvben megírt elképzeléseket képviselik – hasonlóan ahhoz, ahogy ezt Németországban és Franciaországban is láthattuk.

Tehát egyfajta posztdemokratikus demokráciaelképzelések is napvilágra kerültek a moldovai választások kapcsán

– mondta a szakértő.

Érdekes, hogy Moldova, ez a kis ország, egyfajta kísérleti terepe, laboratóriuma annak, hogy milyen megközelítésekkel, eszközökkel lehet és szükséges a kívánatos demokráciát és a kívánatos összetételű parlamentet fenntartani, illetve elérni

– zárta elemzését Szilágyi Mátyás.

2025. szeptember 29. 21:00
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
GYERTEK, MEGTALÁLTAM! - Ott voltunk a megrázó pillanatban, amikor valaki felkiáltott, hogy megvan. Több száz ember é...
family
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott, a kegyetlen a...
Tavaly decemberi súlyos balesete után azt hitte, hogy véget ért a karrierje, de a csodával határos módon ma már a na...
family
Négy testőr! Ez nem egy kalandregény címe, hanem az újságok címlapja, amely szerint a Korda-házaspárt négy smasszer ...
family
Egy bokor alján találtak rá Nikolettre. Ott voltunk, amikor több száz ember élőláncot alkotva átfésülte a Pilist. Ko...
family