Szijjártó Péter: A magyar EU-elnökség egyik fő célkitűzése lesz a nyugat-balkáni bővítés felgyorsítása

A jövő évi magyar európai uniós elnökség alatt a kormány mindent meg fog tenni a Nyugat-Balkán, és benne Észak-Macedónia csatlakozásának felgyorsításáért, amire óriási szükség lenne a blokk hanyatló versenyképességének ismételt megerősítése érdekében is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szkopjéban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az észak-macedón kollégájával, Bujar Osmanival közösen tartott sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy az Európai Unió ma súlyos kihívásokkal néz szembe, s ezekre rossz válaszok születnek, ráadásul a kontinens versenyképessége drámaian visszaesett az ukrajnai háború miatt is.

És úgy lehetne megállítani az Európai Unió gyengülését, ha visszatérünk végre a józan észhez. A józan észhez való visszatérés első lépése az kellene legyen, hogy belássuk, hogy az Európai Uniónak szüksége van a Nyugat-Balkánra

- jelentette ki.

Be kellene látni, hogy az Európai Uniónak szüksége van arra a lendületre, arra a friss energiára, arra a tenni akarásra, arra a gyors fejlődésre, ami a Nyugat-Balkánból jön

- tette hozzá.

Majd leszögezte, hogy az EU bővítését ezért haladéktalanul fel kell gyorsítani, aminek az is része, hogy minél előbb meg kell kezdeni a valódi tárgyalásokat Észak-Macedóniával is.

Szijjártó Péter sérelmezte, hogy még mindig vannak olyan tagállamok, amelyek a folyamatot "lassítják, gáncsolják, akadályozzák". Ezzel kapcsolatosan felháborítónak nevezte, hogy Bulgária például heteken át blokkolta a Szkopjének kiküldendő levelet.


"Ez elfogadhatatlan. Észak Macedónia tizennyolc éve tagjelölt. Tizennyolc év tagjelöltség a csatlakozási tárgyalások valós megkezdése nélkül egész egyszerűen tiszteletlenség egy nemzettel szemben" - húzta alá.

Szavai szerint mindez ráadásul teljességgel ellentétes a közösség érdekével, a tárgyalások akadályozása nyomán ugyanis komoly csorbát szenved az EU hitelessége is.

Tehát mi, amikor majd átvesszük az Európai Unió elnökségét, minden erőnket latba fogjuk vetni annak érdekében, hogy a Nyugat-Balkán csatlakozása, így Észak-Macedónia csatlakozása is minél gyorsabban megtörténjen

- mondta.

A miniszter ezután kitért az energiabiztonság kérdésére is, rámutatva, hogy ez minden ország számára kritikus fontosságú, az ellátás garantálása nemzeti hatáskör, nemzeti kötelesség.

Világossá kell tenni, hogy senkinek semmilyen joga nincsen arra, hogy veszélyeztesse egy másik ország energiaellátásának biztonságát. Ezért Bulgária legutóbbi lépése, amellyel ultimátumszerűen megemelték a Magyarországra, Szerbiába és Észak-Macedóniába szállítandó földgáz tranzitdíját, ellenséges lépés

 - közölte, hozzátéve, hogy ezt minden egyeztetés nélkül hozta meg Szófia, ami szerinte ugyancsak elfogadhatatlan.


"Magyarország természetesen készen áll arra, hogy az európai uniós keretek között megadja a kellő súlyú választ erre az ellenséges lépésre" - szögezte le.

Kiemelte, hogy a kormány már meg is tette az első lépést azzal, hogy hétfőn kötelezettségszegési eljárás indítását kérte az Európai Bizottságtól Bulgáriával szemben, s amennyiben szükséges, kész arra, hogy további intézkedéseket hozzon az ügyben.

Megállapodtunk, hogy az észak-macedón és a magyar kormány konzultál és folyamatosan koordinálja egymással azokat a lépéseket, amelyeket annak érdekében teszünk, hogy egyikünk energiaellátását se veszélyeztethesse Bulgária ezzel a döntéssel

- tájékoztatott.

Szijjártó Péter végezetül a hazánkban tartózkodó volt észak-macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki kiadatásával kapcsolatos kérdésre válaszolva azt hangoztatta, hogy ez semmiképpen nem minősíthető külpolitikai ügynek, a kormánynak nem tud és nem is akar beleszólni a jogi eljárásokba, erről a mostani tárgyalásokon sem volt szó.

Bujar Osmani a két állam kapcsolatait méltatta, rámutatva, hogy mára Magyarország Észak-Macedónia tizedik legfőbb kereskedelmi partnere, valamint a nyolcadik legnagyobb beruházója, ezért derűlátóan nyilatkozott az együttműködés jövőbeli további fejlesztésével kapcsolatban is.

Hangsúlyozta: Budapest mindig kiállt hazája EU-integrációs törekvései mellett, és ebből a szempontból fontos lehet a jövő évi magyar európai uniós elnökség is.

Forrás: MTI / Címlapfotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

2023. november 16. 18:00
Holttestet találtak Kecskeméten a Párkány utcában, láthatatlan gyilkos ölt az éjszaka
A tragédia pontos okait még vizsgálják.
Rémálommá vált egy esküvői ceremónia, kártérítést kapnak a családok
Felkavaró videó látott napvilágot a történtekről.
Íme 8 dolog, ami boldogabbá tehet téged - Te tudtad ezeket?
Keressük boldogságunk kulcsát az apró dolgokban!
Közúti fuvarozók: az ukrán áruszállítók miatt több száz magyar vállalkozás került veszélybe
Az ukrán áruszállítók uniós piacon való megjelenése miatt több száz magyar vállalkozás került a "tönk szélére".
Döbbenetes fotó készült a csernobili erőmű alatt, egy fotós többször visszatért a katasztrófa helyszínére
Egyik képe rémisztő.
Kitört a pánik a metró utasai között, leterített egy férfit egy megvadult kutya – Videó
Gazdájuk elvesztette felettük az irányítást.
Magyarok halhattak meg Hollandiában, helyszíni videón a szörnyű baleset
A roncsot daruval húzták ki a csatornából.
Így igazította el Orbán Viktor Zelenszkij ukrán elnököt Argentínában - videó
Az ukrán államfő és a magyar miniszterelnök feszült hangulatú beszélgetését több kamera is rögzítette - írja a Magya...
Kiderült: az Ukrajnának küldött amerikai támogatás 90 százaléka amerikai cégeknél landol
Elszólta magát az amerikai külügyminiszter: Antony Blinken nyilvánosan elismerte, hogy az Ukrajnának szánt pénzek, b...
Élő adásban feszültek egymásnak a Mokka sztárvendégei, az egyikük odébb is ült
A hétfő reggeli Mokkában most Sánta Laci és maga Szabyest meséltek a műsorban szerzett élményeikről és a bent megél,...
Kigyulladt egy kisbusz a Budai Várban
Összeomlott egy műhely Kínában, hatan meghaltak
Lány osztálytársai zaklatása elől menekült öngyilkosságba egy kamaszfiú
Kilenc év után elzavarja sztárfocistáját a Manchester United
Világbajnok bokszlegenda lesz a sztárvendég az ökölvívó magyar bajnokságon

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.