Szijjártó Péter: a keleti nyitás politikája lendületet adott a magyar-pakisztáni gazdasági együttműködésnek is

A keleti nyitás politikája lendületet adott a magyar-pakisztáni gazdasági együttműködésnek is, a világkereskedelem globális visszaesése ellenére tavaly 12 százalékkal növekedett a kétoldalú kereskedelmi forgalmunk - nyilatkozta Szijjártó Péter az MTI-nek, miután Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszterrel megnyitotta a magyar pakisztáni online üzleti fórumot, amelyen 40 magyar és 60 pakisztáni cég vesz részt.


A Mol a legnagyobb külföldi befektetők közé tartozik Pakisztánban, az ország energiaszükségletének jelentős hányadát biztosítja kőolaj és földgáz kitermelésén keresztül - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

Az Eximbank 83 millió dolláros hitelkeretet nyitott magyar és pakisztáni vállalatok együttműködésének finanszírozására, hiszen előrehaladott tárgyalások zajlanak az orvosi műszerek gyártása, az élelmiszeripar és a kiberbiztonság területén - tette hozzá.

A kétoldalú kapcsolatokban fontos szerepet játszik az oktatás, ugyanis a Magyarország által felajánlott 200 ösztöndíjas helyre 9500 pakisztáni diák jelentkezett - mondta.

MTI/Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

2021. március 25. 09:35
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
A Fidesz kommunikációs igazgatója előbb mosolyogva végighallgatta Gulyás Márton a több mint egy perces kérdését, maj...
Legalább 25 ember vesztette életét, és többen megsérültek, miután péntek hajnalban lángra kapott egy utasokat szállí...
A Nemzeti Konzultáció kérdéseinek megválaszolására és visszaküldésére kéri a magyarokat Szabados Richárd, a nemzetga...