Kiemelte, hogy a bővítés eddigi kudarcának az az oka, hogy sem Brüsszel, sem a tagállamok egy része nem őszinte ebben az ügyben, a nyilvánosság előtt ugyanis támogatják a folyamatot, de a zárt ajtók mögött már szkeptikusabban nyilatkoznak.
"Éppen ezért számunkra elfogadhatatlan az, hogy az Európai Tanács elnöke 2030-ig ki akarja tolni az új tagok felvételének időpontját" - fogalmazott.
A miniszter feltette a kérdést, hogy mi az, amit ez alatt a hét év alatt tenni akar a közösség. "Ha a NATO, amely egy védelmi szövetség, fel tudott venni három nyugat-balkáni országot, akkor azt gondolom, hogy az Európai Uniónak is képesnek kellene lennie erre" - mondta.
"Minden külügyi tanácsülésen hallgatom a többiek siránkozását, hogy az oroszok, a törökök meg a nem tudom kik, hogyan hódítanak maguknak teret a Nyugat-Balkánon. Egyszerű lenne ezzel szembemenni. Például azzal, hogy fölvesszük őket az Európai Unióba" - összegzett.
Szijjártó Péter újságírói kérdésekre válaszolva megerősítette, hogy a kormánynak valóban szándékában áll a Budapest Airport megvásárlása, és erről zajlanak a tárgyalások, részleteket viszont még korai lenne közölni. Szavai szerint "stratégiai kérdés", hogy hazánk legnagyobb repülőtere milyen tulajdonban van.
A svéd és finn NATO-tagság ratifikációjáról szólva legitim vitának nevezte, hogy a két ország felvételével több száz kilométerrel hosszabb lesz a határ Oroszország és az észak-atlanti szövetség között, de ennek ellenére a kormány javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a jóváhagyásról.
MTI/Fotó: MTI/Kovács Attila