A magyar diplomácia vezetője a Wiener Städtische Versicherungsverein biztosítótársaság székházában vett részt a bécsi Ring (Körút) második legmagasabb épülete, a 93 méter magas Ringturm magyar művész általi "becsomagolásának" megnyitóján.
Beszédében elmondta: súlyos kihívásokkal és nehézségekkel teli időszakot élünk, és örülnünk kell, hogy így is együtt ünnepelhetjük a partnerséget, az együttműködést, a művészetet és annak közösségteremtő erejét.
Kifejtette, hogy az elmúlt egy-másfél évtized több olyan kihívást hozott, amelyekből még egy is sok: háború, világjárvány, pénzügyi-gazdasági krízis, természeti katasztrófák egy időben. Ezek egyik következménye az lett, hogy a világ keleti és nyugati fele között a feszültség újra éleződni kezdett. Márpedig Közép-Európában az az ideális, ha a Kelet és Nyugat között kölcsönös tiszteletre és kölcsönös előnyökre épülő párbeszéd és együttműködés tud létrejönni. Itt nem érdekünk a blokkosodás, mert akkor a perifériára kerülünk - mutatott rá Szijjártó Péter.
Kifejtette: teljesen egyértelmű, hogy Ausztria és Magyarország történetének nincsen olyan fejezete, amelyet hitelesen és teljes körűen le lehetne írni a másik említése nélkül. Harminchárom évvel ezelőtt a két ország között vágtuk át a vasfüggönyt, és akkor "Kelet és Nyugat rajtunk, osztrákokon és magyarokon keresztül fogott egymással kezet" - mondta.