A felek aláírták a szervezet székházának Budapestre költözéséről szóló megállapodást, majd Huszain al-Muszallam elnök kitüntetést adott át Szijjártó Péternek a vizes sportok érdekében végzett munkájáért.
A miniszter a WA kongresszusán üdvözölte a döntést a szervezet budapesti költözéséről, és arról számolt be, hogy Magyarországon már most is két nemzetközi sportszövetségnek van központja, emellett tíz nemzetközi szervezetnek, amelyek közül nyolc az ENSZ-hez kötődik.
Aláhúzta: a kormányzat kész 15 éven át ingyen biztosítani a helyszínt a Nemzetközi Úszószövetségnek, emellett adókedvezményeket és mentességet nyújtanak a szervezetnek, valamint kész megkezdeni az egyeztetéseket a szükséges infrastrukturális beruházásokról.
Beszédében a tárcavezető kétségtelennek nevezte, hogy "őrült időket" él ma a világ, hatalmas változások zajlanak az emberek mindennapi életében, és kétszer is teljesen a feje tetejére állt a globális rend, új korszak van születőben.
Szavai szerint ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy a jelenleg is zajló 20. vizes világbajnokságot 2021-ben kellett volna megrendezni, viszont a koronavírus-járvány miatt Japán végül azt elhalasztotta, így tavaly rendkívüli vb-re került sor, amelynek Budapest lett a házigazdája.