Szerdán a fővárosban 1 percre megáll az élet a koronavírus áldozatainak emlékére

Ma Angliában álltak meg, holnap világszerte már több ország is csatlakozik az ”egy perces csend a Covid áldozataiért” mozgalomhoz.

A Eurocities kezdeményezéséhez csatlakozva, március 24-én, déli 12 órakor a budapesti közösségi közlekedés járművei is megállnak egy percre, így emlékezve meg a koronavírus-járvány áldozatairól – írta közleményében a BKK.

A kezdeményezés világszerte 38 ország 200 városát kéri arra, emlékezzenek egy perc néma csenddel a koronavírusban elhunytakra, így vállalva szolidaritást az áldozatok gyászoló családtagjaival is.

A déli 12 órakor esedékes 1 perces megemlékezés fényében a Budapesti Közlekedési Központ mindenkit arra kér, legyenek türelemmel, és mutassanak tiszteletet, valamit türelmet a leállás 60 másodpercében, valamint mindenki, aki ebben az időszakban tart valahová, ennek az idézőjeles fennakadásnak megfelelően kalkuláljon.

Angliában kedden, azaz március 23-án burkolózott néma mozdulatlanságba több nagyváros is.

Mialatt egy jobb jövőnek nézünk elébe, álljunk meg egy pillanatra és emlékezzünk azokra, akiket elveszítettünk" – ezekkel a sorokkal kezdte a megemlékezésen tartott beszédét II. Erzsébet királynő.

Világszerte egyre több ország csatlakozik az ”egy perces csend a Covid áldozataiért” mozgalomhoz, mely március utolsó hetén kerül lebonyolításra. A további résztvevő városok között van Bécs, Dublin, és Köln is.

 

címlapfotó: facebook.com//bkkbudapest

2021. március 23. 15:44
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Egyszerre terjed az influenza, a Covid, és a nyugat-nílusi vírus Magyarországon.
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
A Tisza a nyugdíjrendszert is teljesen átalakítaná, ugyanis ezt várják el tőlük Brüsszelből. Ezzel szemben a kormány...
A Mátra után már a tokaji borvidéket is elérte az aranyszínű sárgaság nevű szőlőbetegség. A szőlőkabóca által terjes...
Két héten belül Budapestre érkezik Vlagyimir Putyin és Donald Trump, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana...
Senki sem törődött vele, de a különleges látogatót végül a vadvédelmi őrök távolították el.
Kétszer annyian vettek részt a második Harcosok Klubja edzőtáborban Zánkán, mint az első eseményen, de sokan még így...