Szentkirályi: a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója a külvárosra szabott fejlesztési program létrehozatalát kezdeményezi

A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója a külvárosra szabott fejlesztési program létrehozatalát kezdeményezi ötmilliárd forint értékben - közölte Szentkirályi Alexandra, a képviselőcsoport vezetője csütörtökön Facebook-oldalán.

"Azt javasoljuk, hogy foglalkozzon végre a főváros is a főpolgármester által félretolt külvárossal, azokkal a külső kerületekkel, ahol a budapestiek 60 százaléka él. Ők a főváros motorja, nélkülük nem lehetne Budapest az, ami" - írta a kormánypárti politikus, aki úgy fogalmazott: "az nem lehet, hogy Karácsonyék büntessék a külvárost, csak azért mert nem rá szavaztak. Az nem lehet, hogy budapesti és budapesti között különbséget tegyünk".

Ezért kezdeményezik az ötmilliárdos fejlesztési program létrehozatalát a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén - közölte Szentkirályi Alexandra. A bejegyzés szerint a peremkerületek fejlesztésére pályázati alap létrehozását javasolják.


Mint kifejtette, ez a fővárosi költségvetés egy százaléka, így a Városháza azzal sem söpörheti félre a külvárosiak gondjait, hogy nincs pénze. Sürgős útfelújításokra, a közterek rendbetételére, homlokzati és zöldfelületi újításokra van szükség a külső kerületekben is - mutatott rá Szentkirályi Alexandra

Úgy fogalmazott, "mindannyian budapestiek vagyunk, egy városban élünk, össze kell tartsunk, és a főpolgármesternek is az lenne a dolga, hogy egyenlő módon bánjon mindannyiunkkal. Erre most itt a lehetőség."

Szentkirályi Alexandra tudatta: javasolják azt is, hogy tegyék biztonságosabbá a főváros közparkjait a közvilágítás fejlesztésével, térfigyelőkamerák kihelyezésével és körbekerítéssel.

MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

2024. december 12. 14:17
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...