- emelte ki.
A miniszter elmondta, régi tapasztalat, hogy a magyarok sorsa csak a magyarokat érdekli igazán, és mindenki a saját érdekeit követi. Mint mondta, ez alól mi sem lehetünk kivételek, szövetségesek vagyunk a NATO-ban, mert az érdekünk "egy békés és stabil világ megőrzésének és megvédelmezésének mindent megelőző érdeke".
Szavai szerint az elmúlt évek és különösen az elmúlt hónapok nemzetközi tapasztalatai ismét megmutatták, hogy a békéhez erő kell, amely nemcsak jól felszerelt és felkészült katonákra, hanem elkötelezett és a szolgálatot minden körülmények között vállaló és teljesítő, hazájukat szerető honvédekre támaszkodik.
Hozzátette: világunkat fenyegető háborúk, fegyverkezés és terrorfenyegetés borította fel, "a brüsszeli politikában mára mindennapossá vált háborúra készülni, a háborút felvenni az EU-ba, a háborút pénzelni, és a fiatalokat érzékenyíteni, hogy áldozzák fel életüket más országokért". Itt, Magyarországon mi a béke zászlaját emeljük magasra, míg mások a háborúhoz, mi a békéhez gyűjtünk erőt és hazafiakat – fogalmazott.
A miniszter hangsúlyozta: a honvédség nemzeti intézmény, amelyben mindenkinek van helye és lehet benne szerepe. Mint mondta, megszólították a magyarokat és ők jönnek a zászló alá, hivatásos katonának, szerződésesnek, területvédelmi tartalékosnak. Önök is meghallották a hívásunkat - fűzte hozzá.
A miniszter tájékoztatása szerint az esküt tett katonák elit alakulatoknál fognak szolgálni, a NASAMS Légvédelmi Rakétaosztálynál radarkezelőként és indítóállvány-kezelőként, valamint gépjárművezetőként, a 32. Testőrezred Lövészzászlóaljnál lövész-díszelgőként, a Rendészeti Zászlóaljnál katonai rendészként, a NATO Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-Parancsnokság Támogató Zászlóaljnál többek között Gidrán-harcjárművezetőként és híradó-informatikus katonaként. Ezen alakulatok mindegyike alapvetően fontos küldetést kiemelt jelentőségű feladatot lát el - tette hozzá.