Szakadékba hajtott egy távolsági busz, többen meghaltak

Szakadékba hajtott csütörtökön egy távolsági busz Mexikó nyugati részén, a balesetben tizenheten vesztették életüket és huszonketten sérültek meg - közölte Jorge Benito Rodriguez, Nayarit állam polgári védelmi hatóságának vezetője.

Beszámolója szerint a mentés rendkívül nehéznek bizonyult a nagyjából ötven méter mély szakadék miatt. Mint mondta, a szerencsétlenségben tizennégy felnőtt és három gyerek halt meg. Egyelőre nem tudni, hogy a Tijuanába tartó busz 40 utasával miért tért le az útról. A baleset Barranca Blanca település mellett történt a tagállami főváros, Tepic határában.

A polgári védelmi hatóság és a tűzoltóság által megosztott felvételeken az országúton sorakozó mentőautókat, valamint a sérült utasokat kísérő segítségnyújtókat lehetett látni. A helyi tűzoltóság szerint a buszon hat indiai állampolgár is utazott.

Júliusban Mexikó déli Oaxaca államának egyik hegyvidéki részén történt hasonló tragédia, akkor legalább 29 ember meghalt és 19 megsérült, amikor egy autóbusz szakadékba zuhant. 

Forrás: MTI

2023. augusztus 04. 10:16
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family
Kulifai Máté a Hetek főszerkesztő-helyettese összegezte az eddig megtudottakat Charlie Kirk feltételezett gyilkosáró...
VÉRLÁZÍTÓ BOTRÁNY! - Az egész országot lázban tartja az édesapa ügye, aki rátámadt egy férfira, mert az meg akarta e...
family