Súlyos buszbaleset történt Zalában, rengeteg a sérült - Fotók

Árokba borult egy utasokkal teli busz.

Szombat éjjel összeütközött egy autóbusz és egy személykocsi a 76-os főút 47-48-as kilométere között, Alsónemesapátinál - derült ki a Delta Hírek hivatalos Facebook-közleményéből.

A busz az árokban, az oldalára borulva állt meg. A balesetnél a zalaegerszegi és pacsai hivatásos tűzoltók a Zala vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával avatkoztak be.

A rajok áramtalanítottak, kiszabadították az autó utasait - közölte a katasztrófavédelem.

A helyszínre több mentőt is riasztottak, a hírportál úgy tudja, sokan megsebesültek.


A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Sznopek Veronika vasárnap reggel 18 sérültről tájékoztatta az MTI-t.

Elmondta, hogy az autó egy kocsisort előzött a település közelében, de a manővert nem tudta befejezni, és frotálisan összeütközött a szemben szabályosan közlekedő busszal.

Így a menetrend szerinti járat az ütközés miatt az út menti árokban az odalára borulva állt meg, a kocsi pedig összeroncsolódott.

A busztársaság mentesítő járatot küldött azokért az utasokért, akik folytathatták útjukat.

2024. október 13. 08:43
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...