„Slava Ukraini!” – Márki-Zay Péter a dolgozószobájában kapott kitűzőt az ukrán nagykövettől

A 2022-es kampányban miniszterelnök-jelöltként magyar katonákat akart Ukrajnába küldeni, most viszont a budapesti ukrán nagykövetet fogadta a dolgozószobájában Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi polgármester hosszú posztban bizonygatta, hogy az ukránok mellett áll, azonban a frontra nem menne.

„Slava Ukraini! Ma délelőtt a Városházán egy igazi hőst, Ukrajna budapesti nagykövetét, Fegyir Sándort fogadtam. Nagykövet úrról – akinek édesapja felvidéki magyar, édesanyja ukrán nemzetiségű – korábban már sokat hallottam, élete és bátorsága példaértékű a számomra” – adta hírül a közösségi oldalán szerda délután Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi polgármester, aki a legutóbbi választásokon az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje volt, hosszan taglalta, hogy mikor hallott először Fegyirről. 

Felidézte, hogy bár az ukrán kormány már 2022 decemberében kinevezte Fegyirt budapesti nagykövetté, a magyar kormány hosszas huzavona után, csak három évvel később, idén télen vette át tőle a megbízólevelét. „Fegyir nagykövet úr először a városunkban élő ukrán menekültekkel, dr. Berényi Károly alpolgármester úrral és a helyi Vöröskereszt munkatársaival találkozott, majd ezt követően fogadtam őt dolgozószobámban dr. Alex Rovt főkonzul úrral és kíséretükkel együtt” – avatta be a részletekbe követőit Márki-Zay Péter.

A polgármester a megbeszélés során kifejezte szolidaritását Ukrajna népével és kárpátaljai magyar honfitársainkkal, akiket szerinte a kormány szégyenletesen cserben hagyott.

„Ukrajnát az EU-ba!”

„Egyértelművé tettem véleményemet, hogy Ukrajna jövője – amikor eljön annak ideje – az Európai Unióban van. Eljön majd az az idő, amikor ahogy a romániai magyar honfitársainkkal, úgy a kárpátaljai magyar testvéreinkkel is, valamint Ukrajnával is rendezett és szoros kapcsolatban élhetünk – jelezte álláspontját Márki-Zay Péter.

Fegyir köszönetet mondott Hódmezővásárhely lakóinak, a példamutató munkát végző helyi Vöröskeresztnek és minden civil segítőnek, valamint az önkormányzatnak, hogy menedéket és támogatást nyújtott az Ukrajnából érkezett menekülteknek, és azért is, mert a segítségnyújtás a mai napig is tart. „Beszélgetésünk végén egyetértettünk abban, hogy a legfontosabb cél a mielőbbi béke. Egy ország csak békében, rendezett körülmények között, valódi közszolgák vezetése során tud építkezni és emelkedni. Hivatalos találkozónk végén nagykövet úrtól ajándékba kaptam egy katonai ékítményt, amelyet a hazájukat védelmező ukrán honvédek az egyenruhájukon viselnek” – számolt be róla a bukott baloldali miniszterelnök-jelölt.

Miniszterelnök-jelöltként katonákat küldött volna Ukrajnába

Emlékezetes, a 2022-es kampányban, amikor a háború kitört, Márki-Zay Péter többször is elmondta, hogy akár magyar katonákat is küldene az orosz–ukrán frontra, amennyiben a NATO beavatkozik a konfliktusba. Mostani posztjából kiderült, hogy bár a kitűzőre, amit Fegyirtől kapott, büszke, azért még nem készül a frontra a polgármester. 

2025. szeptember 03. 21:49
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Kiemelt jelentőségűnek tartják az anglikán és a katolikus egyház kapcsolatainak történetében.
Kétszer annyi kamerát szereltetett volna fel és több biztonsági őrt akart a párizsi Louvre igazgatója már korábban. ...
Kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza párt háborús menetén. Ezt írta a közösségi médiában Orbán Viktor....
Ez lehet az emberiség energiafüggetlenségének kulcsa.
Nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel alázták meg a TV2 riporterét a Tisza Párt október 23-i rendezvényén. Magyar Péter ...