Schmidt Mária: minden idők egyik, ha nem a legsikeresebb uniós elnöksége volt a magyar

A 2024-es magyar elnökség minden idők egyik, ha nem a legsikeresebb elnöksége volt - hangsúlyozta Schmidt Mária , a XXI. Század Intézet főigazgatója a Sikeres magyar elnökség 2024 - esély az Európai Uniónak című konferencián hétfőn Budapesten.

Schmidt Mária a Matthias Corvinus Collegium és a XXI. Század Intézet közös rendezvényén úgy fogalmazott: a magyar elnökség kezdetekor a "status quo megőrzésében érdekelt eliten" kívül mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az Európai Unió válságban van. Ezt felismerve döntött úgy Orbán Viktor miniszterelnök, hogy szakít a brüsszeli bürokraták által erőltetett jogalkotási, technokrata szemlélettel, és politikai jelentőséget ad a magyar elnökségnek, vagyis helyreállítja a politika elsőbbségét, amit az utóbbi években az uniós szakértők megkérdőjeleztek, eltagadtak - tette hozzá.

A főigazgató szerint a magyar elnökség "unortodox döntést" hozott, amikor politikai jelentőséget adott az egyébként "dermesztően unalmas" soros elnökségnek. Semmibe vette a bürokratikus elvárásokat, és helyette politikát csinált azért, hogy esélyt adjon az unió megújulásának - mondta.

Schmidt Mária felidézte, az elnökség átvételekor Magyarország számos kérdésben szembement az unió elitje által képviselt értékrenddel, ezért az uniós elit szabotálni akarta a magyar elnökséget, csakhogy a brüsszeli bürokraták "csúfos kudarcot vallottak."


"A magyar elnökség az EU előtt álló a legfontosabb ügyekre fókuszált: az orosz-ukrán háborúra és a békére, Európa egységére, a bővítésre, a migrációra, Bulgária és Románia schengeni határainak lebontására, és nem utolsósorban az unió versenyképességére. Azokra, amik Európa jövőjéről határoznak" - magyarázta.

A főigazgató hangsúlyozta: a magyar elnökség felhívta a figyelmet arra, hogy "dolog és idő van." "Európának dolga van a jövőjével, és most van dolga vele" - szögezte le, hozzátéve: ha Európa nem hozza meg a szükséges döntéseket időben, akkor mások fognak dönteni helyette, róla.

Schmidt Mária szavai szerint a magyar elnökség tudatosította, hogy Európa válaszút elé érkezett. Az európai elitnek változnia, változtatnia kell - jelentette ki.

Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott: magyar sikerekről beszélni mindig öröm, az pedig különösen, hogy ez egyre gyakrabban megtörténik.

Emlékeztetett arra, hogy még szinte el se kezdődött a magyar elnökség, amikor megszületett róla a "ténynek álcázott ítélet", és a brüsszeli elemzők előre jelezték, hogy az elnökség csúfos kudarc lesz, ahol semmi nem történik majd.

Aztán minden másképp alakult - jelentette ki Szalai Zoltán. Mint mondta, a magyar miniszterelnök békemissziója és Donald Trump választási győzelme után ma sokkal nagyobb reményünk van a fegyvernyugvásra, mint az elmúlt hónapokban bármikor. Ismertette: a magyar elnökség idején sikerült elérni, hogy Bulgária és Románia a schengeni övezet része legyen, de a Nyugat-Balkán európai integrációja is jelentősen közelebb került.

A magyar elnökség sikere az is, hogy három kormányközi konferenciát is szervezett - folytatta a főigazgató, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy "az unió baloldali levegője ellenére" sikerült "átverekedni" egy piacpárti versenyképességi paktumot is.


Felidézte továbbá, hogy soha ennyi állami vezető egy időben nem járt még Magyarországon, mint most. Még Ursula von der Leyen is elismerte a magyar diplomácia munkáját, miszerint történelmi lépéseket tettünk, és rendkívüli eredményeket értünk el - jegyezte meg.

Szalai Zoltán rögzítette: különösen büszkék lehetünk, mert ellenszélben is sikerült sikereket elérni, s mindeközben a magyar politika végig önazonos maradt.

Hozzátette: az európai polgárok régóta elvárják, hogy Európa bátrabb legyen. "Ezt a bátorságot lendítette elő a magyar elnökség" - állapította meg.

MTI/Fotók: MTI/Máthé Zoltán

2025. január 20. 12:41
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...