Saját esküvőjén kapott szívinfarktust

Az igen elhangzása után az ünnepség már elmaradt, és a gyász vette át a helyét.

Az indiai Orisza államban egy család épp a hagyományoknak megfelelő esküvőt tartotta, amikor szörnyű tragédia árnyékolta be az egyébként vidámnak induló napot.

Az esküvőt lezáró szertartás részét képezi az, amikor az újdonsült feleségtől elbúcsúzik a családja, ennek következtében pedig elhagyja a szülői házat. Teljesen természetes, hogy az arák ilyenkor zokogásban törnek ki, hiszen végleg tudatosul bennük, nem gyermekek többé.

De Rosy annyira sírt, hogy hirtelen összeesett. A család azt gondolta, a pillanat hevében biztosan csak egyszerű eszméletvesztésről van szó, ezért egy ideig csak vizet fröcsköltek a lány arcába, és a kezeit masszírozva próbálták magához téríteni – írta meg a News 18.com. 

Mikor nem jártak sikerrel, Rosyt a közeli kórházba szállították, ahol azonban már csak halálának hírét közölték a családdal, a tragédia oka pedig nagy valószínűséggel szívroham, amit a heves zokogás váltott ki. A nő halálának körülményei miatt a rendőrség vizsgálatot, ennek keretein belül pedig boncolást rendelt el.

 

címlapfotó: instagram.com/indian_wedding

2021. március 10. 12:34
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
„Ursula von der Leyen ma értékeli az unió helyzetét. Kár vesződnie” – írta közösségi oldalán Orbán Viktor minisztere...
Kötcsén mutatta be Magyar Péter Forsthoffer Ágnest, aki a Tisza Párt új alelnökeként lépett színre. A választás soka...
KIVÉGEZTE - Beismerte, hogy leszúrta a barátját az Akácfa utcai gyilkos, társával bulizni érkeztek Budapestre, a fér...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 9., kedd