Ruszin-Szendi Romulusz botránya már a Tisza Pártnak is egyre kínosabb

Gyűlnek a viharfelhők.

Ruszin-Szendi Romulusz lehet a kapocs Ukrajna és a Tisza Párt között – állította Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője. Szerinte a volt vezérkari főnök NATO-s szereplésein nem is tagadta, hogy „Slava Ukraini!” felkiáltással dicsőítette Ukrajnát, ami akár beismerésnek is vehető.

A gyanú szerint ő lehet az „összekötő ember” az ukrán érdekek és a baloldali párt között, és ez már Magyar Péternek is egyre kínosabb. Az altábornagy a kellemetlen kérdések elől Csepelen konkrétan a hátsó ajtón menekült el, miután nem volt hajlandó tisztázni szerepét.


A helyzet politikailag is veszélyes: a bizonytalan, középen álló szavazók elpártolhatnak a Tisza Párttól – figyelmeztetett Deák Dániel. A hangfelvételek és a NATO-színfalak mögötti szimpátiák után úgy tűnik, nem a kormány, hanem a Tisza került kellemetlen helyzetbe.

Amikor sorra buknak le a Tisza Párt vezető politikusai, hogy bizony ők nem Magyarország, hanem egyértelműen Ukrajna álláspontján állnak, akkor bizony elveszítik ezeket középen álló, bizonytalan szavazókat

– mutatott rá az elemző.

Mindezt pedig tovább tetézi a 928 milliós luxusvilla és a nagy port kavart zsírleszívási botrány. Az egykori vezérkari főnök neve így már nemcsak a hadseregben, hanem a politikai botránynaplóban is vastagon szerepel.

Forrás: Magyar Nemzet

2025. július 01. 16:15
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Állami kitüntetést kapott Rubint Réka. A fitneszvilág ikonja Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át az elmúlt évtiz...
family
ÜZENET DEMJÉNTŐL - Az orvosok elégedettek, Demjén eltökélt, de hosszú rehabilitáció vár rá. A Kossuth-díjas énekest ...
family
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...