Rubint Réka elárulta, mit tanult titokzatos utazása alatt

Olyan ajtók nyíltak meg számára, melyekről nem is tudott.

Rubint Réka hétfőn Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy élete egyik legkülönlegesebb utazásán van túl. Bár a helyszín Bali volt, mégsem a távoli sziget jelentette számára az igazi kihívást.

13 nappal ezelőtt teljesen egyedül, elindultam az ismeretlenbe. Nem Bali volt ismeretlen számomra, hanem az, amiért mentem. Életemben most először mondtam igent magamra. Elindultam szembenézni önmagammal, megtalálni és felkutatni az elakadásaimat

– vallotta be a posztjában.

Fotó: TV2 Mokka archív

A fitneszedző elárulta, olyan tudatalatti blokkokat fedezett fel magában, amelyekről eddig talán nem is tudott, mégis hatással voltak az életére. Külön köszönetet mondott lelki segítőinek, akik végig támogatták belső útján.

Olyan ajtókat sikerült kinyitnom a segítségetekkel a lelkem legmélyén, melyekről azt sem tudtam, hogy léteznek. Köszönöm Nektek, ezt a csodálatos belső utazást és legfőképpen azt, hogy rátaláltam önmagamra.

Az út legfontosabb tanítását is megosztotta követőivel:

Gondolkodj szeretettel, beszélj szeretettel, és cselekedj szeretettel.

Rubint Réka hozzátette: hisz abban, hogy a szeretet ereje képes minden akadályt lebontani, és előrevetítette, hogy hamarosan részletesen beszámol arról is, hogyan változtatta meg életét ez a különleges tapasztalás.

2025. augusztus 18. 12:14
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family