Rossi: nagyon nehéz megmagyarázni az eredményt

Marco Rossi szövetségi kapitány magára vállalta a magyar labdarúgó-válogatott svájci csapattól elszenvedett 3-1-es vereségének felelősségét az Európa-bajnokság szombati napján.

"Az első félidőben taktikai nehézséget okozott a játékosoknak, hogy Svájc 3-4-3 helyett 3-5-2-es szisztémában futballozott, mert így Aebischer túl szabadon játszott, a rivális a széleket is jobban tudta kihasználni, erre pedig nem tudtunk megfelelően reagálni, hiába hívtam ki több játékost is az oldalvonalhoz" - mondta Rossi az MTI védelem hibáit firtató kérdésére. "A szünetben elmagyaráztam, mit kell tenni, meg is változott a játék képe. Az első hét-nyolc percet leszámítva nem volt baj az attitűddel, de utána is túl passzívak maradtunk".

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető szerint nagyon nehéz megmagyarázni az eredményt és a játékot, amiért mint edző, ő az elsőszámú felelős. Úgy vélte, az elszántságon és kemény munkán kívül hiányoztak a jó egyéni teljesítmények, ugyanis szerinte nehéz lenne két-három játékosnál többet kiemelni.

"A svájci nagyon magas színvonalat képviselő csapat, szinte egyetlen rossz passza sem volt az első félidőben. A másodikban pedig kihasználta a tapasztalatát, mert a szépítés után nyomtunk, közel álltunk az egyenlítéshez, de az ellenfél a rutinjával folyton meg tudta törni a játékot és a lendületünket" - mondta az 59 éves szakember.

Rossi frusztrálónak nevezte, hogy óriási védelmi hibákból fakadtak a gólok, kiváltképpen az utolsó. Szerinte az ilyen hibákat nehéz kijavítani és megtalálni az okát, mert lehet mentális probléma vagy fizikai fáradtság is az előidézője, főleg az utolsó percekben. Hozzátette, a hibák a játékhoz tartoznak, de most meg kell kérnie a játékosokat, hogy a lehető legegyszerűbb megoldást válasszák.


"Ha megnézzük a jelenlegi állást, és hogy Németországgal játszunk négy nap múlva, valószínűleg nem sokan fogadnának ránk. De az előző Eb-n megmutattuk, hogy fel tudunk állni 3-0-s vereség után, elvégre 1-1-et játszottunk a világbajnok franciákkal, majd hat percre voltunk a továbbjutástól Münchenben a németek ellen. Persze ez egy másik német csapat, amely ezt meg is mutatta a nyitómeccsen. Ahogy korábban is elmondtam, a házigazdát tartom a torna legnagyobb favoritjának" - beszélt a soron következő meccsről Rossi.

Kollégája, Murat Yakin szintén úgy látta, hogy meglepte a hadrendjével a magyar csapatot és ezt sikerült kétgólos előnyre váltani. Ettől függetlenül Rossit taktikailag remek edzőnek nevezte, aki Bolla Bendegúz beállításával nyomást is tudott helyezni a svájci együttesre.

"Nem a pókert, a sakkot szeretem. Tegnap is kétszer győztem az edzőtáborban. Pókerben nem tudod, milyen lapot kapsz, én a futball stratégiáját ezért inkább a sakkhoz hasonlítom" - mondta Yakin, aki azt elismerte, hogy a második félidő nem feltétlen úgy zajlott, ahogy azt ők akarták.

A svájci mester kifejtette, hosszú felkészülés eredménye, hogy az első gólt szerző Kwadwo Duah kezdő volt, szerinte talán maga a játékos sem számított rá, de a szakmai stáb tudta, hogy fontos szerepe lehet, mert labda nélkül is nagyszerűen mozog. Kiemelte még a második találat szerzőjét, Michel Aebischer, akinek kiváló szezonja volt Bolognában, a meccs emberének választott Granit Xhakával pedig nagyon "sűrűvé" tették a középpályát.

"Jó döntés volt Embolo behívása úgy is, hogy az első két hétben még nem tudott még edzeni. De nemcsak a gólját emelném ki, hanem azt, hogy a labdatartásával megnyugtatott minket, amikor az ellenfél nyomást gyakorolt ránk" - mondta Yakin, aki elárulta, az AS Monaco sérüléssel bajlódó csatára még nem volt kész arra, hogy kezdő legyen.

A Bayer Leverkusent erősítő Xhaka többek között arról beszélt, hogy az első félidőben dominálták a meccset, a másodikban ugyan bizonyos periódusokban szenvedtek, de ezt csapatként sikerült átvészelniük. Külön kiemelte, hogy a selejtezősorozattal ellentétben, ezúttal nem kaptak, hanem rúgtak egy gólt a hosszabbításban.

A svájciaktól elszenvedett 3-1-es vereséget követően a magyarok szerdán a házigazda és a pénteki nyitányon Skóciát 5-1-re legyőző németekkel csapnak össze Stuttgartban.

MTI/Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

2024. június 16. 08:10
Indiában többen meghaltak pancsolt szesz miatt
Legkevesebb tizennégyen meghaltak, hatan pedig kritikus állapotban kerültek kórházba pancsolt szesz fogyasztása miat...
Robbanószerkezet okozta két gyerek halálát Afganisztánban
Életét vesztette két gyermek Afganisztán északnyugati Bádgesz tartományának Kádisz körzetében azt követően, hogy műk...
Kormánybiztos: kihirdették az új kábítószer-ellenes törvénycsomagot
Kihirdették az új drogtörvényt, "júniustól nincs kímélet": vagyonelkobzás, kitiltás, börtön vár a drogdílerekre - kö...
A független sajtó álcája mögött külföldről pénzelt propagandatermékek működnek
A magyar politikai élet külföldi befolyásolásának egyik fontos alkotóeleme évek óta a magát függetlennek nevező, val...
Bombafenyegetés miatt minden járatot felfüggesztett a belgiumi Charleroi repülőtér
Minden induló és érkező járatot felfüggesztett a belgiumi Charleroi repülőtér egyik frissen földet ért repülőgépen e...
Hírhedt drogbáróval végeztek Rio de Janeiróban egy rendőrségi bevetés során
Brazília egyik legkeresettebb bűnözőjével, a TH ragadványnéven ismert Thiago da Silva Folly drogbáróval végzett Rio ...
Tények este teljes adás, 2025. május 13., kedd
VALLOMÁS - Tagadja a bűnösségét, sírva kért bocsánatot a kisfiú édesanyjától a bíróságon az a karateedző, aki brutál...
Tények röviden, 2025. május 13., kedd
Tények röviden adás
Hajnalban még lehet talajmenti fagy
időjárás-jelentés, 2025. május 13., kedd
Tények Plusz adás, 2025. május 13., kedd
BOCSÁNATOT KÉRT! - De a bűnösségét tagadta a bíróságon a karateedző, aki brutálisan felrúgott egy hétéves kisfiút a ...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.