Rétvári: Európában egyre nagyobb probléma az illegális migráció

Európában egyre nagyobb probléma az illegális migráció - jelentette ki a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a Készenléti Rendőrség budapesti központjában a Szerbiába induló 20. magyar rendőri kontingens búcsúztatóján, kedden.

Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy 2015 óta folyamatosan napirenden szerepel az illegális migráció kérdése Európában, de a probléma megoldatlan maradt. Mint mondta, a migrációs paktum, az illegális migránsok kvóta alapján történő szétosztása nem megoldás, hanem sokkal inkább "egy meghívólevél, egy migránsmágnes".


Magyarországnak az az álláspontja, hogy a külső határokat kell védeni - emelte ki. Úgy fogalmazott, ha az EU megvédené a 440 kilométer hosszú külső határszakaszát és a tengeri határszakaszokat, akkor nem kerülne veszélybe a 7500 kilométernyi belső határ. Hozzátette, hogy számos EU-tagállam már bevezette a belső határellenőrzést, többek között az olimpiára készülő Franciaország.

Emlékeztetett rá, hogy Magyarország határozottan védi a déli határát, és a tavalyi évtől Szerbia is hathatós intézkedéseket tett, amelynek eredményeként megváltozott az illegális migráció útvonala.


"Nem mindegy, hogy a rendőrség és az európai államok vezetői döntenek arról, hogy kik élnek Európában, vagy pedig az alvilág, a maffia és az embercsempészek" - hangsúlyozta az államtitkár. Jelen pillanatban az embercsempészek jobban tudják befolyásolni a folyamatot, az európai vezetők kevésbé - tette hozzá.

Az államtitkár köszönetet mondott a Szerbiába induló 24 tagú kontingensnek a szolgálatért, amellyel megvédik a határt és a közbiztonságot. Hozzátette, hogy Szerbia várja az új kontingens tagjait, és a szerb kollégák elismeréssel szóltak a magyar rendőrök munkájáról, felkészültségéről.

MTI/Fotók: MTI/Máthé Zoltán

2024. július 23. 15:45
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
GYERTEK, MEGTALÁLTAM! - Ott voltunk a megrázó pillanatban, amikor valaki felkiáltott, hogy megvan. Több száz ember é...
family
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott, a kegyetlen a...
Tavaly decemberi súlyos balesete után azt hitte, hogy véget ért a karrierje, de a csodával határos módon ma már a na...
family
Feszült belpolitikai helyzettel néz szembe a választások után a chisinaui vezetés. Míg Moldova kormánypártja a többs...
Négy testőr! Ez nem egy kalandregény címe, hanem az újságok címlapja, amely szerint a Korda-házaspárt négy smasszer ...
family