Rétvári Bence: Roppant kétszínű a baloldal magatartása a pedagógusok béremelésének ügyében

Kétszínűnek nevezte a hazai baloldal magatartását a pedagógusok béremelésének ügyében Rétvári Bence.

"Miközben itthon a pedagógusokat arra biztatják, hogy demonstráljanak a béremelések mellett, aközben ők minden nap Brüsszelben azért dolgoznak, hogy az ehhez a béremeléshez szükséges uniós forrás soha ne érkezzen meg" - tette hozzá. Rétvári Bence úgy fogalmazott a baloldal módszeréről: "a pedagógus-szakszervezeteket előre küldik, majd utána hátba szúrják".

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője több alkalommal egyeztetett a pedagógusok szakszervezeteivel.
Először 2021 augusztusában adtak ki közleményt, amelyben tudatta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy más szakszervezetekkel közösen konzultációt folytattak Dobrev Klára miniszterelnök-jelölttel, ami része volt a DK miniszterelnöki kampányának.

"Szeretnénk tudni: ott beszámolt-e Dobrev Klára a szakszervezeteknek arról, hogy Brüsszelben azért dolgozik, hogy ne legyen a pedagógusbér-emelésekhez uniós fedezet" - szögezte le a politikus. A kormány a pedagógusbérek emeléséhez az első időszakban európai uniós forrásokat szeretne felhasználni - ismertette Rétvári Bence, jelezve: ezzel megvalósulna az elmúlt 30 év legnagyobb mértékű béremelése, hiszen 2025 januárjára 75 százalékkal emelnék meg a pedagógusok bérét, ezáltal mintegy 800 ezer forintot keresne átlagosan egy magyar pedagógus.

Emlékeztetett arra is, hogy az idén elindult ez a béremelési program, a magyar költségvetésben egy 10 százalékos részt előlegeztek meg. Amikor majd megérkeznek az európai uniós források, ez egy jóval 20 százalék fölötti emelkedés lenne, amit a következő években további emelkedések követnek, hogy meglegyen a kitűzött 75 százalékos emelés - közölte.

Rétvári Bence kiemelte: ez lenne ennek az európai uniós költségvetési ciklusnak a legnagyobb arányú pedagógusbér-fejlesztése. Hozzátette: mintegy 800 milliárd forintot terveznek uniós forrásból pedagógusbér-emelésre fordítani. Majd 2030-ig ennek a bérnek a vásárlóértékét megőriznék, vagyis az folyamatosan emelkedne. Ezzel további 5600 milliárd forint nemzeti forrást is mellé tennének, hogy "a pedagógusok bére valóban azon a szinten maradjon, ami tisztes megélhetést garantál minden pedagógusnak".

Az államtitkár közölte: ha az uniós források csak az év második felében érkeznek meg, a pedagógusok akkor is visszamenőlegesen megkapják a különbözetet, tehát "pénzt nem tudnak veszíteni, csak időt". A baloldal mindezt meg akarja akadályozni - jelentette ki az államtitkár, aki kitért Gyurcsány Ferencnek arra a rádiónyilatkozatára, amelyben a DK elnöke szerinte egyértelművé tette: azon dolgoznak, hogy megakadályozzák akár egyetlen eurocent átutalását is Magyarországnak.

Utalt Donáth Anna európai uniós képviselő kijelentésére is, aki azt mondta, hogy a Momentum az LMBTQ-jogok érvényesüléséhez kötné a támogatások kifizetését.
Rétvári Bence leszögezte, amit ezek a kijelentések képviselnek, az elfogadhatatlan és kétszínű magatartás a baloldal részéről. "A baloldal csak politikai céljai eléréséhez akarja felhasználni a pedagógusokat" - tette hozzá. Kérdésre válaszolva kitért a napokban is megismétlődött "antifa támadásokra", amelyekkel kapcsolatban kijelentette, a baloldal igyekszik relativizálni ezeket az eseteket, védeni próbálja az elkövetőket. Jámbor András Szikra mozgalmát említette, amely - mint mondta - úgy beszél ezekről a támadásokról, mintha egy "fiatalos hóbortról" lenne szó.

Rétvári Bence szerint a baloldal nyomást akar gyakorolni a rendőrségre, hogy ne nyomozzanak ez ügyben, de a nyomozásokat folytatják. A magyar rendőrség a külföldi társszerveket is megkereste, mert itt "import erőszakról" van szó - fogalmazott. Az államtitkár hozzátette: semmilyen ideológiai erőszak nem elfogadható, sem a Magyar Gárdától, sem az antifa mozgalmaktól - közölte az MTI.

2023. április 14. 12:55
Tóth Andi kisírt szemekkel jelentkezett be videóban
Sírt, miközben készítette a videót.
Stohl András cuki fotóval mutatta meg, hogy milyen egy boldog nagypapa
A színész első unokája és legfiatalabb lánya között egy év korkülönbség van.
Vigyorgós, többszörösen körözött, toplistás szökevényt keres a rendőrség
Rengeteg bűncselekményt követett el K. Tibor.
Ijesztő maszkban támadt a Komárom-Esztergom vármegyei texasi láncfűrészes
Előbb a láncfűrésszel, majd egy boxerrel támadt a rendőrökre egy tónál az őrjöngő férfi.
Fék helyett a gázra lépett, már a tanpályán felborult az autóval - videóval
A 63 éves nőt a tűzoltók szabadították ki az összetört járműből.
A migránskvóta bevándorlóországhoz vezet
A brüsszeli migránskvóta kötelezné a tagállamokat, hogy bevándorlókat fogadjanak be, ha pedig erre nem hajlandóak, a...
A lelőtt drónok darabjai ölték meg őket
Hárman meghaltak és 10-en megsérültek, amikor egy lelőtt drón összetört darabjai egy háznak csapódtak Odesszában szo...
Még egy halálos tragédia, három kocsi ütközött
Három jármű ütközött, egy személy életét vesztette.
40 nap után találták meg a gyerekeket
Szinte csoda történt Kolumbiában. Megtalálták a 40 nappal ezelőtti repülőbaleset után eltűnt gyerekeket. A 13, 9, és...
Egy futár ért fel a leghamarabb a toronyba
3 perc 37 másodperc, ennyi idő alatt ért fel a MOL Torony tetejébe a leggyorsabb versenyző a szombati toronyfutó ver...
Borzalmas baleset történt, egy ember meghalt Tatabánya közelében
Autókat tarolt le egy konténerszállító Vecsésen - videó
A világelső teniszsztár megvédte a címét a Roland Garroson
Magyar gól, drámai sérülés, potyagólok és felejthetetlen meccsek a BL-ből
Teljes kudarc: így pusztítják el az oroszok a nyugati tankokat - videó