Prostituáltként futtatta az idegen lányokat, szerelmét pedig terrorizálta egy nógrádi férfi

Nőket kényszerített prostitúcióra egy férfi Nógrádban; az emberkereskedelemmel, kényszermunkával és kényszerítéssel gyanúsított büntetett előéletű férfit letartóztatták - közölte az MTI-vel kedden a Nógrád Vármegyei Főügyészség.

A folyamatban lévő nyomozás adatai szerint a férfit 2020 augusztusában felkereste egyik nőismerőse szállást és segítséget kérve. A férfi egy salgótarjáni fogadóba vitte a sértettet, ajándékokat vett és modellmunkát ígért neki, majd Bécsbe vitte, ahol a beígért munka helyett a nőnek pénzért szexuális cselekményeket kellett végeznie. Az ezért kapott pénzt át kellett adnia a férfinak, aki ekkor már azzal fenyegette őt, hogy kiveri a fogait, vagy megöli, ha nem hajlandó a prostitúcióra. A nőnek később sikerült hazaszöknie Magyarországra - írták.

A férfi saját élettársát is folyamatosan terrorizálta: 2020 elejétől fenyegetésekkel kényszerítette az őt elhagyni szándékozó nőt, hogy vele maradjon, továbbá a nagyszüleivel, kiskorú gyermekeivel való kapcsolattartását akadályozta, az ő bántalmazásukkal, valamint a sértett megölésével is fenyegetőzött. Többször ténylegesen is bántalmazta a nőt, volt, hogy akarata ellenére levágta a haját, máskor a lábait pengével vágta meg - közölték.

A fotó illusztráció: police.hu

A nyomozó hatóság a fentiek miatt emberkereskedelem, kényszermunka és kényszerítés bűntettével gyanúsította meg, és a nagy tárgyi súlyú bűncselekmények elkövetésének gyanújára figyelemmel előterjesztést tett a büntetett előéletű férfi letartóztatására, melyet a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványozott is a Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája előtt.

A bíróság a terhelt jelenlétének biztosítása, a bizonyítás meghiúsításának és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében elrendelte a férfi letartóztatását. A főügyészség közölte: a döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője azonban enyhébb kényszerintézkedés elrendelése iránt fellebbezett, így a letartóztatásról a Balassagyarmati Törvényszék dönt, de a másodfokú döntésig a férfi őrizetben marad.

Forrás: MTI

2023. május 16. 17:33
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
„Érdemes idén is figyelni” – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
ZAKLATÓ - Ismét megfenyegette az elmebeteg férfi a lúgos orvos áldozatát, Renner Erika zaklatóját kiengedték a kénys...
Bibliai csapás vagy horrorfilm? Harminc éve nem látott mértékű árvaszúnyog-invázió bénítja meg a Balatont. A vízpart...
family
A Tisza Párt elnöke megpróbálta feltalálni a spanyolviaszt, de sem sikerült neki.
1000 hátrányos helyzetű gyerek iskolakezdését segítette Mága Zoltán. A Liszt Ferenc-díjas hegedűművész újabb jótékon...
family