
A harmadik világháború előszobájában vagyunk - videóval
Óriási felháborodást keltett, hogy a bíróság a napokban szabadon engedte a csepeli droglabor három gyanúsítottját. A rendőrségi nyomozás felügyeletét ellátó ügyészség letartóztatást indítványozott, ugyanakkor a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) az egész közvéleményt megdöbbentve úgy döntött, hogy szabadon engedi a gyanúsítottakat. A lap információi szerint három gyanúsított közül kettő esetében Matusik Tamás döntött. Ő a BKKB nyomozási bírói csoportjának vezetője, korábban pedig az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke volt. A lap megjegyezi, a csoportjába tartozik az a bíró, aki tavaly márciusban annak a férfinak a szabadon engedéséről döntött, akinek a laptopján több száz gyermekpornográf felvételt találtak a rendőrök.
Pressman kedvenc bírója
Matusik neve azonban nem csak ezek miatt vált ismertté a hazai közéletben.
A legnagyobb visszhangot az váltott ki vele kapcsolatban, amikor még OBT-elnökként – a szintén OBT-tag Vasvári Csaba bíróval együtt – pár éve kétszer is találkozott a volt amerikai nagykövettel, David Pressmannel.
Az egyik találkozásról fénykép is árulkodik. A diplomáciai határokat többször is átlépő, erősen kormányellenes David Pressman szívélyes viszonyt ápolt Matusikkal.
A bírák is kiakadtak a nagykövetségi találkozó miatt
Már az első, az amerikai nagykövetségen megrendezett megbeszélésük nagy felháborodást váltott ki bírósági körökben és a nyilvánosságban is. Az eset kapcsán később megszólalt az OBT, és megpróbálták megmagyarázni, hogy rutinszerű találkozóról volt szó, amelynek elvi kerete a „demokráciákban teljesen szokásos mód”. A Kúria elnöke, Varga Zs. András azonban akkor rámutatott, hogy az egyes nagykövetségek természetesen kapcsolatot tartanak a fogadó állam intézményeivel, viszont azok helyszíne általában a fogadó állam intézményének székhelye. A Kúria elnöke hozzátette: nincs tudomása arról, hogy az OBT és az Amerikai Egyesült Államok nagykövetének kapcsolata az akkori két aktuális OBT-ülés bármelyikén szerepelt volna a napirenden.
Hivatkozási pont volt
Az is figyelemre méltó, hogy a még Matusik vezette OBT volt az, amely hivatkozási pontként szolgált az EU jogállamisági jelentéseinél és szolgáltatta az érveket az uniós források elzárásához. Két éve heves vitákat okozott, hogy az Európai Bizottság ellenőrzés nélkül az Országos Bírói Tanács többször adatokkal cáfolt, sok bíró személyes integritását sértő önkényes véleményét fogadta el.
A magyar kriminalisztika történetének legnagyobb droglaborja
Visszatérve a drogügyre: azt fontos tudni, hogy a rendőrség a magyar kriminalisztika történetének legnagyobb droglaborját számolta fel a közelmúltban. A Csepeli Művek területén a rendőrök majdnem száz kilogramm kristályos anyagot lefoglaltak, aminek a piaci értéke ötszázmillió forint, valamint 7,5 tonna olyan anyagot, amelyből nagyon könnyen állítható elő kábítószer. Ha ez piacra kerül, a feketepiaci értéke 12 milliárd forint lenne.
A csepeli kábítószerfogásról Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos számolt be múlt pénteken a közösségi oldalán.
Jeney Áron, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője pedig szombaton tartott sajtótájékoztatóján mondta el, hogy a drogkereskedelem és más bűncselekmények gyanújával nyomozó rendőrség a jelzést a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól kapta. A nyomozás során eljutottak ahhoz a 70 éves budapesti férfihoz, aki a csomagokat megrendelte. Rajta keresztül jutottak el egy másik, 72 éves Pest vármegyei férfihoz, ők ketten a gyanú szerint kábítószert akartak előállítani. Mindkettőjüket április 1-jén fogták el és őrizetbe vették.

Fotó: Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének Facebook-oldala
Megvan a csoport vegyésze is
Az NNI vezetője beszámolt arról is, hogy a rendőröknek sikerült azonosítani egy 48 éves budapesti férfit, aki a feltételezések szerint a csoport vegyésze volt. A rendőrség őt is gyanúsítottként hallgatta ki és őrizetbe vette. A férfiaknál házkutatást tartottak és sikerült azokat a telephelyeket, raktárakat is azonosítani, ahol különböző mennyiségű és minőségű anyagokat találtak. Így jutottak el egy csepeli vegyi üzemhez, amely legálisan működött, de a gyanú szerint az üzemben illegális tevékenység is folyt – közölte Jeney Áron.
Azok az anyagok, amelyeket megtaláltak, illegális tevékenységre utaló bizonyítékok – tette hozzá az igazgató, aki megemlítette azt is, hogy a gyár területén nagyon sok vegyi anyag van, ezek azonosítása folyamatban van, valószínűleg több hetet is igénybe vesz.
A nyomozás során vagyonelemeket is lefoglaltak; 5,5 millió forint készpénzt, hatvanezer eurót és harmincmillió forint értékű kötvényt, valamint olyan feljegyzéseket, amik alapján kábítószert lehetett előállítani.
Matusikék ezzel az indokkal engedték szabadon a droglabor érintettjeit
Ezekből a közlésekből is egyértelműnek tűnik, hogy a hatóságok alapos nyomozást folytattak, ám a bíróság mégis elutasította az ügyészség letartóztatásról szóló indítványát. Az indok az volt: a nyomozati anyagokból nem egyértelmű, hogy a laborban valóban drogot állítottak volna elő, vagy legalább az, hogy ez volt a céljuk. A bíróság szerint a vegyszerek önmagukban nem tiltottak és a cég működése papíron legális.
– A gyanúsítottakkal közölt kábítószer készítésének elősegítése bűntettének széles körű nyomozási bírói gyakorlata nem ismert, ugyanakkor ez esetben is – mint bármely más bűncselekmény esetében – azt kellett vizsgálnia a bíróságnak, hogy a közölt gyanúsítás lefedi-e az adott bűncselekmény törvényi tényállását. Ennek a bűncselekménynek a törvényi tényállása szerint a cselekmény megállapításához a kábítószer termesztésének vagy előállításának céljából kell az ahhoz szükséges anyagot, berendezést vagy felszerelést készíteni, megszerezni, az ország területére behozni, onnan kivinni, azon átszállítani, avagy átadni. E bűncselekmény esetén tehát azt kell bizonyítani, hogy az egyébként nem illegális anyagok beszerzésére és tárolására azért került sor, hogy azok segítségével a gyanúsítottak kábítószernek minősülő anyagot állítsanak elő – magyarázta a bíróság, amelynek végzése nem végleges, mert az ügyészség fellebbezett.
Horváth László is felháborodott
A droglabor gyanúsítottjainak szabadon engedésének híre Horváth Lászlót is megdöbbentette. – Itt a megdöbbentő bizonyíték, hogy egyértelművé kell tenni a jogi környezetet, mert ilyen nem fordulhat elő. A rendőrség, a NAV, az NNI tette a dolgát, lecsaptak, elfogták a méregkeverőket, akik 7,5 tonna kábítószert akartak piacra dobni. A főügyészség egyetértett a rendőrség letartóztatási indítványával. A Fővárosi Törvényszék pedig felháborító módon elutasította ezt, úgy döntött, hogy mindhárom gyanúsított szabadlábon védekezhet, azaz kisétáltak a fogdából – írta Facebook-oldalán a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos.

A harmadik világháború előszobájában vagyunk - videóval

Orbán Viktor: Ha egy országnak nagy a szíve - videóval

Magyar Péter és a Tisza Párt kettős mércéje: pride igen, Bors nem

Orbán Viktor szívmelengető gesztust tett: 80 ezer ember kereste a kisfiút, aki eltűnt a tömegben

Hidvéghi Balázs: Magyar Péter elhallgattatna mindenkit, aki beszélni mer a Tisza megszorító csomagjáról

Orbán Balázs: A következő időszakban az európai integráció történetének egyik legrizikósabb időszakára készülhetünk

Leleplezte a háborúpárti propagandát Donald Trump hírszerzési főnöke

Orbán Viktor mellett állnak az erdélyi magyarok

Tölgyessy Péter: Hatalmas csalódás vár Magyar Péter támogatóira

Aranyvasárnap is érdemes ránézni az árakra, a kormány nem hagyja magára az embereket

Menczer Tamás megmutatta, miként kell tisztességesen bánni az újságírókkal

Olcsó másolat: Magyar Péter még a Fidesz egyik ikonikus himnuszát is lenyúlta (VIDEÓ)