Péter Szabó Szilvi teljesen kikészült

Az egész egy ingatlan eladásával kezdődött. Mára közel 30 millió forintot követel rajta a volt kollégája. Most minden részletet elárult.

Hát az van, hogy elegem van. Olyan szinten sokalltam be az elmúlt pár napban és olyan szinten tombol az igazságérzetem, hogy most tartom elérkezettnek azt, hogy igenis megszólaljak, megvédjem magam és megmutassam, hogy az éremnek van egy másik oldala

– hangsúlyozta a NOX énekesnője a Tények Plusznak.

Péter Szabó Szilvi egykori munkatársa közel 30 millió forintot akar rajta bevasalni, a helyzet pedig már olyan súlyos, hogy Vona Károly néhány napja végrehajtókkal jelent meg a házánál. Szilvi úgy döntött, nem hallgat tovább és a közösségi oldalára feltöltött videójában reagál a körülötte kialakult helyzetre.

Vona Károly valótlant állít, hazudik azzal kapcsolatban, hogy én nem fizetek semmit. Mert fizetek. A fizetés folyamatban van. Vonják a keresetemből, vonják a jogdíjamból, kifizettem már több millió forint bírósági illetéket, egy olyan tartozásért, ami nem is az én tartozásom, nem az én saram

– árulta el Szilvi, aki egy jelzáloghiteles ház eladása kapcsán kellene, hogy fizessen, pontosabban azért, mert évekkel ezelőtt, egy korábbi tartozását ráterhelték arra a házra, aminek eladásáról korábban már megegyeztek a volt kollégájával. 

Emiatt a színpadtechnikai szakember kénytelen volt egy árverésen majdhogynem másodjára is megvenni a házat, amiben akkor már évek óta élt. Vona összesen több mint 95 millió forintot fizetett ki a gödöllői ház megszerzéséért az árveréssel együtt, aminek eredetileg 70 millió forintban állapodtak meg a vételárában. A Fővárosi Ítélőtábla ezért ítélt úgy, hogy az énekesnő több mint 25 millió forintot - a különbözetet – kell, hogy megfizesse. Ez az összeg pedig azóta további költségek miatt még négy millióval emelkedett.

Morálisan, anyagilag kezdek beleroppanni ebbe az egészbe. Nem az én saram. Ő csinálta. Tudja nagyon jól. Be is vallotta többször

– mondta Szilvi.

Szilvi videójában arról beszélt, hogy az egész egy olyan szerződés miatt történt, amit a NOX egykori menedzsere, az énekesnő egykori párja íratott alá vele, mert mérgező, egyoldalú kapcsolatban voltak, amiben sakkban tartotta őt a férfi.

Sajnos elkövettem hibákat, amiért máig ostorozom magam, amiért máig próbálok magamnak megbocsájtani. Ezek a hibák nem voltak mások, mint az, hogy amit elémtoltak, hogy ezt írd alá, azt én aláírtam. Naivan, szeretetből

– magyarázta.

Szilvi tagadja, hogy nem kommunikál Vona Károllyal és arról is beszélt: mindent megpróbált megtenni azért, hogy segítsen neki.

Az egyetlen problémája, hogy ő egy összegben akarja ezt a pénzt és most. Nagyon sok mindent eltitkol az interjúiban, többek között azt is, hogy azért nem kommunikálok vele, mert olyan szinten fenyeget, hogy félek tőle, féltem a családomat, követ minket a koncertjeinkre, leskelődik a háttérben

– tette hozzá.

Az elmúlt évek összegzése után Szilvi elmesélte azt is, hogy mi történt azon a napon amikor a végrehajtók megjelentek a házánál. Ekkor ügyvédje tanácsára nem találkozott Vona Károllyal, de az ajtó mögül hallotta, hogy a férfi fenyegető dolgokat mond a párjának, ezért úgy döntött: feljelenti őt.

És nem lesz igaza Vona Károlynak abban, hogy én a jövőben nem fogok tudni énekelni, mert nem fogom hagyni, hogy bántson

– szögezte le Szilvi.

2024. november 27. 09:25
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
A kutatóűrhajóst szülővárosában tüntették ki.
Gönczi Gábor, Vasvári Vivien, Szabó Zsófi, Szelba Christian (Cooky), Kucsera Gábor, Muri Enikő biztosan ott lesz a t...
Meglepetés esküvőn vettek részt a Házasság első látásra friss házasai, az oltárnál álló menyasszonyt pedig ennél is ...
Tíz éve keresett osztrákok autója került elő szerdán egy apadó dél-csehországi víztározóból, a tóból kihúzott gépkoc...
Ezzel hivatalosan is megkezdődött az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójának ünnepnapja.