Pénzmosás, kiberbűnözés, emberölés – felbátorodtak az ukrán bűnözők Magyarországon

Több bűncselekménynél is jelentősen megugrott az ukrán elkövetők száma – derül ki egy Magyar Nemzethez eljutott statisztikából. Az adatok szerint egyre több ukrán állampolgár követ el hazánkban például kibertámadást, de nőtt az emberölések és a testi sértések száma is. A kormány többek között ezért sem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, mert álláspontjuk szerint ezek a számok csak tovább nőnének. Így elindították a véleménynyilvánító szavazást, amelynek célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz. A kormány ebben a fontos kérdésben kéri ki a magyar emberek véleményét, hogy az eredmények alapján foglaljon állást az Európai Unió testületei előtt.

A Magyar Nemzet cikke szerint a háború kitörése óta jelentősen megugrott egyes bűncselekményeknél az ukrán hátterű elkövetők száma – derült ki egy lapunkhoz eljuttatott statisztikából. Mint arról a lap is beszámolt, már Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is felhívta a figyelmet arra, jelenleg hazánkban évente 600-800 bűncselekményt követnek el ukrán állampolgárok, és 200-400 ukrán fogvatartott van a börtönökben.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kifejtette: az ukrán hátterű online csalások száma kiugróan magas volt, ezért a rendőrség is fokozta és fokozza a tevékenységét ezen a téren. Ezt a lapunkhoz eljuttatott statisztika is megerősítette:

míg 2022-ben mindössze négyet, 2023-ban egyet sem, addig tavaly év végére már több mint száz olyan online csalást regisztráltak a hatóságok, ahol ukrán állampolgárságú volt az elkövető.

Emberölés, testi sértés, rongálás

Kétségbeejtő az az adat is, amely az emberölések számát mutatja be: a háború kitörésének évében még egy sem, azonban tavaly év végére már hat olyan is történt, amelyet ukránok követtek el. A 2022-es számokhoz viszonyítva azonban nem csak ennek a két bűncselekménynek a száma ugrott meg jelentősen:

- a testi sértéseké 22-ről 34-re, 
- a kábítószer-birtoklásé 23-ról 39-re
- a pénzmosásé 3-ról 12-re,
- a rongálás 8-ról 30 esetre,
- a csalások esetében 2025-ben január és április között annyi bűncselekmény történt, amennyi az előző három évben összesen.

Rétvári Bence emlékeztetett korábban arra is, a rendőrség az elmúlt években nagy erőfeszítéseket tett a szervezett bűnözés visszaszorítására, a külföldi bűnszervezetek kiszorítására.

Úgy véli, a jövőben nagy veszélyt fog jelenteni az Ukrajnából Európába visszaáramló óriási mennyiségű fegyver. Ez egyrészről a feketepiacon való fegyverhez jutást fogja megkönnyíteni, másrészről a szervezett alvilág tagjait fogja ellátni veszélyes fegyverekkel.

Ukrajna ma instabil és veszélyes ország, a háború miatt a belső rendfenntartás is meggyengült, a bűnözői csoportok visszaszorítására kevésbé alkalmas az állam. A magyar kormány álláspontja ugyanakkor világos: Magyarország biztonságát meg kell őrizni!

– fogalmazott az államtitkár.

Minden szavazat számít

Mint ismert, már tart a véleménynyilvánító szavazás Ukrajna uniós csatlakozásáról. A szavazólapokat minden érintetthez eljuttatta a Magyar Posta május végéig. A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz. A kormány ebben a fontos kérdésben kéri ki a magyar emberek véleményét, hogy az eredmények alapján foglaljon állást az Európai Unió testületei előtt.

Emlékezetes, Orbán Viktor március 15-én meghirdette 12 pontját, amelyben Ukrajna uniós csatlakozása is helyet kapott: „Uniót, de Ukrajna nélkül.” Még előtte, március 6-án rendkívüli csúcstalálkozót tartottak Brüsszelben, amelynek középpontjában Ukrajna EU-csatlakozása és Európa védelmi stratégiája állt. Orbán Viktor a tanácskozás után kifejtette aggályait Ukrajna esetleges EU-tagságával kapcsolatban, szerinte

a csatlakozás komoly gazdasági és biztonsági kockázatokkal járna Magyarország számára mind politikai, mind gazdasági szempontból.

A kormány ezért döntött úgy, hogy véleménynyilvánító szavazást indít Ukrajna uniós csatlakozásáról. A választópolgároknak egy szavazólapot postáznak, amelyen

egyetlen kérdés szerepel: „Támogatja-e ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen? Igen vagy nem?

Szavazni ugyanúgy lehet, ahogy egy országgyűlési választáson, az igen vagy a nem válasz fölötti körbe írt X-szel. A szavazólap alapanyaga biztonsági papír – nem fénymásolható, nem sokszorosítható. A szavazólapot ingyenes válaszborítékban lehet visszaküldeni a kormánynak. A szavazatokat közjegyző jelenlétében összesítik - tette hozzá a Magyar Nemzet.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

2025. június 06. 19:00
Szemtanúk szerint Odesszában, a rendőrök kezdtek toborzási akcióba. A történtekről a helyi lakosok beszámolói alapjá...
Iránban kivégezték az állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk, MEK) nevű emigráns szervezet két tagjá...
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
időjárás-jelentés, 2025. július 28., hétfő
MINDENÜNK ODALETT! - Megbontott háztetők, kicsavart fák, óriási pusztítást okozott a vihar, brutális felvételeken a ...
family
8500 km-re Magyarországtól, egy floridai kisvárosban kezdett új életet és most megmutatja azt a bizonyos amerikai ál...
family
Sporttábor, lovastábor, sakktábor, a régi klasszikusok, de ma már van drón-, robot-, rúdtánc- vagy éppen tiktok vide...
family
Döbbenetes pénzeső, több milliót kaszált Szinetár Dóra és Makranczi Zalán a Legyen Ön is Milliomos stúdiójában, de F...
family