Óriási a Baranyi Krisztina által vezetett ferencvárosi önkormányzat adóssága

Azért árulják a IX. kerület tulajdonait, mert úgy tudjuk, hogy óriási adósságot halmozott fel Baranyi Krisztina és az általa vezetett önkormányzat, annak ellenére, hogy a baloldal többmilliárdos plusszal vette át a városháza kulcsait.

Baranyi Krisztina nem csak az eltűnt pénzzel, hanem egy kiszivárgott hangfelvétellel is botrányt okozott. A felvételen az hallható, hogy önmagából kikelve zsidózik, mert nem sikerült túladni egy önkormányzati telken, amiről már korábbi cikkünkben beszámoltunk.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vállalhatatlannak és elfogadhatatlannak tartja, hogy Ferencváros baloldali polgármestere antiszemita megjegyzéseket tett.

A kerületi Új Pólus frakció közleményében elhatárolódott Baranyi Krisztinától, egyben visszautasította a polgármester kijelentéseit. A frakció hozzátette azt is, hogy Baranyi az elmúlt hónapokban több jelét is adta annak, hogy nem tudja megfelelően kezelni a hatalmi pozícióval járó, és a közös városvezetésben rejlő kihívásokat.

Kocsi Máté is megszólalt Baranyi Krisztina antiszemita kijelentése kapcsán. A Fidesz frakcióvezetője a Parlamentben a korábbi baloldali botrányokra is felhívta az MSZP frakcióvezetőjének, Tóth Bertalannak a figyelmét.

Kocsis Máté úgy fogalmazott, idézzük:

„Ön elfelejtett szégyenkezni a kokainista párttársa miatt, elfelejtett szégyenkezni a cigicsempész párttársa miatt, az áramlopó társai miatt, és most legújabban elfelejtettek szégyenkezni a közös jelöltjük, az ünnepelt sztárpolgármesterük Baranyi Krisztina emeltdíjas zsidózása miatt is.”

Bár a baloldal rendre azt hangoztatja, hogy elhatárolódnak az antiszemitizmustól, László Imre, Újbuda DK-s polgármestere korábban mégis Hitlert dicsérte egy interjúban.

Karácsony Gergely főpolgármester is antiszemita botrányba keveredett, amikor a jobbikos Bíró László mellett kampányolt az őszi időközi választáson.

Az újabb baloldali botrány további részletei 18.00-kor a Tényekben.

2020. december 16. 08:17
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 11., csütörtök
Magyarok milliói rajongtak érte, ő volt egykor a Jóban Rosszban híres Tamás atyája... egy ideje azonban eltűnt a ref...
family
Most pedig megmutatjuk az Ázsia Expresszből azt, ami az adásból kimaradt. Most már megtehetjük, de nagyon figyeljene...
family
Kellemes, kora őszi idő volt aznap kedden, New York-i idő szerint háromnegyed kilenc. Még egy perc volt az első becs...
family
BRUTÁLIS MERÉNYLET! - Megrázó felvételeken a tragédia, nyakon lőtték Donald Trump bizalmasát egy rendezvényen, a keg...
family