Orbán Viktor: mi, magyarok, nem tudjuk elfogadni, hogy a rezsicsökkentést megszüntessék

Orbán Viktor úgy látja, szinte semmi esély nincs arra, hogy az uniós tagállamok vezetői elfogadják az Európai Bizottság költségvetés-módosításra tett javaslatait.


A kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában hangsúlyozta: az Európai Tanács ülésére "senki nem azért jött, hogy az otthon nehéz helyzetben lévő családjai és polgárai helyett az Európai Unió bürokratáinak fizetésére adjon több pénzt".

Hozzátette: egyezség hiányában egy hosszú harc indul, az Európai Bizottság újabb javaslatot készít, és "egyenként próbálják majd kivásárolni a tagállamok szavazatait".

Egy dolog világos: mi, magyarok, nem tudjuk elfogadni, hogy a rezsicsökkentést megszüntessék Magyarországon, nem adunk pénzt arra, hogy itt a bürokraták fizetését megemeljék, nem adunk addig több pénzt Ukrajnának, amíg meg nem mondják, hogy hova lett az a 70 milliárd, amit korában adtunk, és teljesen nevetségesnek, abszurdnak, lehetetlennek tartjuk azt a kérést, hogy adjunk oda egy egy olyan hitelhez kamatnövekmény céljából plusz pénzt, amelyikből a nekünk járó összeget soha nem kaptuk meg - fogalmazott a miniszterelnök.

Kapcsolódó tartalom:

Orbán Viktor: ki a felelős azért, hogy pénzügyileg a csőd szélére sodorták az Európai Uniót?

 

2023. június 30. 08:44
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Ez lehet az emberiség energiafüggetlenségének kulcsa.
Nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel alázták meg a TV2 riporterét a Tisza Párt október 23-i rendezvényén. Magyar Péter ...
A Békemenetet külön is köszöntötte a Kossuth téren Orbán Viktor az ünnepi beszédében. A kormányfő azt mondta, hogy a...
Minden idők legnagyobb Békemenete volt csütörtökön Budapesten. Az október 23-ai megemlékezés és a felvonulás miatt r...