Orbán Viktor: Ferenc pápa a béke embere volt

Ferenc pápa a béke embere volt, szelíd és rendíthetetlenül bátor, és ez nekünk, magyaroknak különösen fontos volt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor kiemelte: háborús időkben a legnagyobb örökség, amit a harcoló felek, az egész európai, nyugati, sőt emberi civilizáció kaphat, az maga a béke. Ferenc pápa a béke embere volt. Ez egyrészt azt jelenti, hogy "szelíd ember volt", másrészt azt, hogy "rendíthetetlenül bátor" - fogalmazott.

A kormányfő kifejtette: a béke mellett kiállni ugyanis az elmúlt három évben egyet jelentett a napi megtámadással, megbélyegzéssel és meghurcolással, és a Szentatyát is folyamatosan tűz alatt tartotta a háborúpárti propagandahálózat, és próbálta rávenni, hogy adja föl a békepárti álláspontját, de nem tette.

Nekünk, magyaroknak ez különösen fontos volt, mert az elmúlt három évben, Donald Trump győzelméig az egész nyugati világban csak ketten álltunk ki folyamatosan a béke mellett: Magyarország és a Vatikán - mondta Orbán Viktor. Hozzátette: ha egyedül vagy, márpedig az Európai Tanácsban mi mindig egyedül voltunk, akkor minden barátságnak és támogatásnak megnő a jelentősége. Így Ferenc pápáé is, aki folyamatosan fölhívta Magyarországot arra, hogy bátran álljon ki a békéért, sőt, az ő támogatása "természetfeletti súlyt adott az igazságnak", a békének, vagyis annak az ügynek, amit mi, magyarok is képviseltünk - mutatott rá a miniszterelnök.


Orbán Viktor: Ukrajnával együtt a háborút is felvennénk az Európai Unióba

Ukrajnával együtt a háborút is felvennénk az Európai Unióba, ami egy békeszövetségként jött létre - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor hangsúlyozta, ezt ne tegyük, mondjunk nemet Ukrajna uniós csatlakozására.

Kiemelte: Ukrajna gyors felvétele tönkretenné a magyar gazdaságot, gazdasági csődöt jelentene számunkra.

A miniszterelnök rámutatott: az, hogy mikor lesz Ukrajna az unió tagja, az rajtunk, magyarokon is múlik, és nekünk nem nagyon akaródzik igent mondani erre.

Hozzátette: az uniónak van döntése, és ezt a teljes európai nyilvánosság előtt, az Európai Parlament plenáris ülésén jelentette be a bizottság vezetője: eszerint 2030-ig Ukrajnát fel kell venni a szervezetbe. "Ki is adták a parancsot", egész Európában minden olyan párt, amelyik a bizottságot támogatja, ugyanazon a hangon beszél, hogy Ukrajnát fel kell venni az Európai Unióba - mondta. Magyarország kormánya ezzel szemben áll - rögzítette.

Kitért arra is, hogy az egyetlen "brüsszeli hatalmi párt" a magyar volt, amelyik megkérdezte a saját híveit, hogy mit gondolnak Ukrajna csatlakozásáról, és ötvenegynéhány százalék igennel válaszolt.

Ez egy élő, valódi vita nemcsak Európában, hanem itt Magyarországon is - hangsúlyozta Orbán Viktor, aki rámutatott: a folyamatot a végén már nem lehet majd megállítani.


Orbán Viktor: meg kell védeni, amit eddig elértünk

Azért nem támogatható Ukrajna uniós csatlakozása, mert meg kell védenünk eddig elért eredményeinket - hangsúlyozta Orbán Viktor.

A kormányfő kiemelte: azért szoktak az unióba új tagokat felvenni, mert azzal "jól járunk" mi, bent lévők, így volt ez Magyarország vagy a térségbeli államok esetében is. Ha Ukrajnát felvennénk, és azzal jól járnánk, akkor én örömmel mondanék igent - jelentette ki, hozzátéve, biztos ugyanakkor ennek ellenkezőjében.

Miért kell nekünk rosszul járnunk, amikor járhatnánk jól is, vagy legalábbis megvédhetnénk mindazt, amit eddig elértünk? - tette fel a kérdést Orbán Viktor.

Hangsúlyozta: az ukrajnai munkaerő szabad beáramlása esetén "ember legyen a talpán, aki meg tudja védeni a saját munkahelyét"; így az elmúlt 15 év legnagyobb eredménye, a teljes foglalkoztatás "egy-két év alatt köddé válhat".

Orbán Viktor hozzátette: Ukrajna csatlakozása teljes egészében átrendezné az európai agrárgazdaság pénzügyi alapjait, így "pénz a magyar gazdáknak nem maradna", sok százezer család kerülne nagyon rossz helyzetbe.

Orbán Viktor: a Tisza Párt végre fogja hajtani azt, amit Brüsszel kér

A Tisza Párt támogatást kap az Európai Néppárttól, cserébe végre fogja hajtani azt, amit Brüsszel kér - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a Tisza Pártnak van egy megállapodása Manfred Weberrel, az Európai Néppárt vezetőjével, aki a legerősebb európai pártnak a vezetője: felvették a Tisza Pártot soraikba, a Tisza Párt támogatást kap az Európai Néppárttól, például úgy, hogy felfüggesztik a Magyarországnak járó forrásokat, lerontják a magyarok életszínvonalát, ezzel hatalomba segítik a Tiszát, a Tisza pedig cserébe végre fogja hajtani azt, amit Brüsszel kér.

Úgy vélte, ezzel "nem lesz többé migránsmentes Magyarország, mert beengedik a migránsokat, nem lesz többé gyermekvédelem Magyarországon, mert szabadjára engedik az LMBTQ-t, és nem lesz többé békepárti Magyarország, mert be fogunk állni abba a sorban, hogy az ukrajnai katonai akciókat támogatni fogjuk".

A kormányfő szerint Brüsszel elvárása még, és fel is vette programjába a Tisza Párt, hogy Ukrajna gyors Európai Uniós csatlakozását is támogatják majd.

MTI/Címlapfotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher

2025. április 25. 08:47
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family
Kulifai Máté a Hetek főszerkesztő-helyettese összegezte az eddig megtudottakat Charlie Kirk feltételezett gyilkosáró...
VÉRLÁZÍTÓ BOTRÁNY! - Az egész országot lázban tartja az édesapa ügye, aki rátámadt egy férfira, mert az meg akarta e...
family