Orbán Viktor Edda-slágerrel emlékezett meg erdélyi útjáról

Videós összeállítás jelent meg Orbán Viktor hivatalos közösségi oldalán a hétvégi, tusnádfürdői látogatásáról, amelynek aláfestő zenéjét az Edda Művek Erdély felé című zenéje adja.

A miniszterelnök Facebook-oldalán zenés összeállítást osztott meg a hétvége legfontosabb eseményeiről, amelyet az Edda Művek Erdély felé című slágere kísért.


Orbán Viktor szerint a világpolitikában napról napra haladunk az összeütközés felé, mert az első számú nagyhatalom azt látja, hogy a második helyre süllyed.

A kormányfő szerint a világ jelenlegi egyensúlya helyett új egyensúlyt kell találni. Az Egyesült Államokra és Kínára utalva azt mondta, valami olyasmit kellene tenni, amire még nem volt példa: a nagyoknak el kellene fogadni, hogy két nap van az égen.

Orbán Viktor a magyar gazdaságról azt mondta, 13 éve építik azt, ami már elég jól teljesít, noha a háború eltérített minket a pályáról.

– A kormány azért küzd, hogy visszakerüljünk arra a pályára, ami elvezet minket 2030-ig. Legkorábban 2024. július környékén kerülhetünk vissza erre a pályára – vetítette előre a miniszterelnök.

Forrás: Magyar Nemzet

2023. július 24. 16:00
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
KIMONDTUK AZ IGENT! - A legnagyobb titokban összeházasodott Mikes Anna és Krausz Gábor! Most megmutatjuk az első fel...
family
Döbbenetes felvétel terjed arról, ahogy Ruszin-Szendi Romulusz vállal ellöki a Mandiner riporterét! A felvétel óriás...
family
Alig 20 centi magas és néhány kiló, ugyanakkor nagyon makacs és önfejű. A tacskókat kutyabőrbe bújt Napóleonként is ...
family
Óriási az öröm, második gyerekét várja Hosszú Katinka! Máris megmutatjuk, hogyan jelentette be a nagy hírt és azt is...
family
Óriási bejelentés, Magyarországra jön Natalia Oreiro, a világhírű sorozat, a Vad Angyal sztárja! Ő lesz most vasárna...
family