orbán viktor

Orbán Viktor: A magyar és a szlovén gazdaság megerősödve került ki a válságból

A magyar és a szlovén gazdaságok erősebben jönnek ki a válságból, mint ahogy belementek, és kevés ilyen ország van - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szlovéniai Lendván.

A kormányfő kollégájával, Janez Jansa szlovén miniszterelnökkel egyeztetett, a találkozón megállapodást írtak alá a Mura- és a Rábavidék fejlesztéséről. Közös sajtótájékoztatójukon Orbán Viktor elmondta: a járvány ugyan meggyötörte Magyarországot és Szlovéniát is, de összességében a sikeresen védekező országok közé tartoznak.

Orbán Viktor fontosnak nevezte az aláírt megállapodást, mert meglátása szerint az nemcsak az itt élőknek, hanem minden szlovénnak és minden magyarnak is jót tesz, mert erősíti a két ország közötti barátságot és szövetséget. "Olyan időket élünk, és még inkább olyanokat fogunk élni", amikor a barátság lesz a legértékesebb valuta és az őszinte barátság, a történelmi sorsközösség a legértékesebb dolog - fogalmazott. Úgy látja, nagyon sok kihívással néznek szembe a jövőben, ilyen az orosz-ukrán konfliktus és a világgazdasági átrendeződés, amely a Kelet javára és a Nyugat rovására zajlik le. "Együtt könnyebb lesz megtalálni a válaszokat, mint külön-külön" - jelentette ki.

Kiemelte: megváltozott a helyzet Európában. Néhány éve még azt gondoltuk, hogy a nyugati gazdaságok nélkül nem működnek a közép-európaiak, és ez talán most még mindig igaz, de kiegészült azzal az igazsággal, hogy a közép-európai gazdaságok nélkül nem működnek többé a nyugat-európaiak.

Úgy vélte, sokkal egyenrangúbb viszonyok jöttek létre gazdasági erő és egymásrautaltság szempontjából az Európai Unióban, ezért "Magyarország bátrabban áll ki a saját igaza, a saját fölfogása, saját tervei mellett". "Mi nem bajkeverők vagyunk, csak megerősödtünk és tudatában vagyunk annak, hogy a mi hangunkat legalább ugyanolyan mértékig meg kell hallgatni" Brüsszelben, mint a nyugat-európai országokét - mondta. Hangsúlyozta: minél inkább együttműködnek a közép-európai országok, annál erősebb lesz a hangjuk.

Megjegyezte: április érdekes hónap lesz, mert lesz négy fontos hétvége, a húsvét, a magyar, a szlovén és a francia választás. A miniszterelnök kitért rá: a szlovénok és a magyarok az egymás területén élő kisebbségekben nem konfliktust, hanem erőforrást látnak, ezek a közösségek "hozzáadnak a mi erőnkhöz", erősebbé teszik Szlovéniát és Magyarországot. Kérdésre kifejtette: a szlovén EU-elnökség mindent megtett az előző év második felében, hogy időben figyelmeztesse az Európai Uniót "olyan energiaár-növekedés kopogtat az ajtón, amire nem vagyunk fölkészülve". Közép-Európa többi országa is mondta, hogy ebből nagy baj lesz - tette hozzá. Kiemelte: nemcsak arról van szó, hogy felment az energia ára, hanem arról, hogy megbukott az európai uniós klímapolitika. Volt egy elképzelt klímapolitika, amely hosszú távon gondolkodott, és amelynek központi magva az volt, hogy miként fogják folyamatosan emelni az energiaárat annak érdekében, hogy az emberek kevesebb energiát használjanak - közölte. Hozzátette: de nem építettek be az árnövekedést korlátozó, a piaci spekulációval szembeni védelmet az árképzésbe.

Kijelentette: kell egy új terv, mert ha a régit erőltetik, annak a következő lépése, hogy megemelik az energia árát a gépkocsik és lakások esetében. "Harcolni fogunk", hogy ez ne történjen meg - mondta. Emlékeztetett: Magyarországon a családokat a rezsicsökkentéssel védik, de a vállalkozások szenvednek az energiaárak miatt, mert ugyanazt a védelmi rendszert már nem bírja el a magyar költségvetés, hogy a cégeknél is fix árat alkalmazzanak. Orbán Viktor arról is beszélt: Szlovénia továbbra is számíthat arra, hogy Magyarország baráti befektetői környezetet fog működtetni a számára. Magyarország jelenleg a hetedik legnagyobb befektető Szlovéniában, de "a magyar gazdaság súlya alapján jobban szeretnénk szerepelni", és "szeretnénk a harmadik-negyedik helyre feljönni" - közölte.

Az ukrán helyzetről azt mondta: a cél, hogy ne legyen háború, vagyis fennmaradjon a béke. "Ugyanakkor a békéhez a jószándék kevés", a békéhez nem elég, hogy az ember kinyilvánítja a békeszándékot, "a békéhez erő kell, a gyengéknek nincs béke" - jelentette ki. Úgy vélte, "ebben nem állunk jól", mert nincs Európának olyan katonai ereje, amely összemérhető lenne az orosszal, és amíg így van, "Európa biztonságáról nem az európaiak fognak dönteni, hanem az oroszok az egyik oldalról, az amerikaiak meg a másik oldalról" - magyarázta. Közölte: Magyarország ezért támogatja azokat az európai törekvéseket, amelyek katonai együttműködést akarnak az uniós tagállamok között, amelyek védelmi ipart akarnak fejleszteni, és amelyek a béke érdekében komoly európai védelmi képességet akarnak építeni.

A miniszterelnök hangsúlyozta: Ukrajna szomszédos Magyarországgal, ezért ha romlik az ottani helyzet, "Magyarország óriási nyomás alá fog kerülni". Az 1990-es években, a jugoszláv háború idején tízezrével érkeztek menekültek Magyarországra, de Ukrajna népességét tekintve sokkal nagyobb, mint a volt Jugoszlávia, így ha ott baj van, akkor a Magyarországra háruló menekültnyomásnak sokkal jelentősebb lesz a biztonsági és a gazdasági súlya - mondta. A közelgő választásra vonatkozó kérdésre a kormányfő kifejtette: "győzelemre készülünk", a tovább kormányzáshoz "megvannak az érveink", és megvannak a politikai, gazdasági, erkölcsi alapok is, mert az elmúlt tizenkét évben Magyarország "nagy utat tett meg és előre ment, sőt előre szaladt", egészen másképp néz ki, mint tizenkét éve. "Erre a teljesítményre hivatkozva kértük a magyarok bizalmát" - mondta.

Janez Jansa szlovén kormányfő pedig azt jelentette ki, hogy az aláírt magyar-szlovén megállapodás hidat képez a szélesebb együttműködéshez, annak alapján tovább lehet építeni a kétoldalú kapcsolatokat

A szlovén kormányfő emlékeztetett: 30 év telt el azóta, hogy az első olyan egyezményt aláírta a két ország, amely a határ mindkét oldalán élő kisebbségek védelméről szólt. A mostani megállapodással az elmaradásokat törleszti - tette hozzá. Jelezte: a két ország közötti kereskedelem növekedése tavaly 20 százalékkal volt több az előző évinél, "ami azt jelzi, hogy a határ mindkét oldalán a vállalkozók olyan lehetőségeket fedeztek fel, amelyeket eddig nem használtak ki".

A két kormányfő a Mura- és a Rábavidék fejlesztését előirányzó közös alapról írt alá megállapodást, amely a 2022-től 2026-ig terjedő időszakra évente 5-5 millió eurót biztosít a két, nemzetiségileg vegyesen lakott térség számára. Az alap létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot Janez Jansa és Orbán Viktor tavaly szeptemberben írta alá a szlovéniai Celjében, az 53. Nemzetközi Kisiparos és Vállalkozói Vásár megnyitóján, a régió legnagyobb kereskedelmi és üzleti eseményén, amelynek partnerországa 2021-ben Magyarország volt.

 

MTI / Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

2022. február 21. 11:25
Saját gyerekeit is megfélemlítette Magyar Péter
Börtönnel és intézettel fenyegetőzött.
Terhes feleségét bántalmazta Magyar Péter
Botrányos dologra derült fény.
Ismét emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen, iszonyatos gyilkosság történt - Videó
Darabokban találtak rá az áldozatra.
Ördög Nóra bevezetett az Ázsia Expressz forgatásának kulisszái mögé, így készül a népszerű reality
A műsorvezető végigvezette követőit egy napján, a hajnali sminkeléstől kezdve egészen a kamerák mögé.
A gigamellű Szofi vékony pántjai alól egy titokzatos tetkó villant elő
Közeledik a bikiniszezon, egyre kevesebb a ruha a modell közösségi oldalán.
Ennyi, lépjünk le!
Biztos van most valami a levegőben, de hetek óta szinte nincs olyan nap, hogy ne posztolna valamelyik híresség a vil...
Ez ám az élet! Vagy mégsem?
Van egy több százmilliós villája, sportautói, amik szerinte menőbbek, mint a milliárdos üzletemberé, Jákob Zoliéi. H...
Húsvétra is szórakozásdömpinget ígér a TV2
A négynapos ünnepi hétvégén is változatos programkínálattal várja a nézőket a TV2 Csoport. A főcsatornán Nagypénteke...
Így senki nem beszél egy nővel!
Erre senki sem számított, akkora siker lett a műsor, mármint a Házasság első látásra, hogy már a sztárok is folyamat...
De ki lesz a zsűri?
Tudják, hogy ki az állandó a Megasztárban? Till Attila. Azt ugye nem tudjuk, hogy énekelni tud-e, de eddig ő az össz...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.