Orbán Balázs: az iskola tanulásra és nevelésre való, nem ideológiai kísérletezgetésre

Az iskola tanulásra és nevelésre való, nem ideológiai kísérletezgetésre - közölte a miniszterelnök politikai igazgatója hétfőn a Facebook-oldalán.

Orbán Balázs a közösségi oldalán megosztott egy videót, amelyről azt írta, hogy abban egy magát a Tisza Párt szimpatizánsaként azonosító tanárnő nyíltan elismeri, hogy az iskolában jogszabályellenes "érzékenyítő" foglalkozásokat tartanak.

Sőt, szerinte ezt már óvodás korban el kell kezdeni. Ez nem véleménykérdés, hanem jogi kérdés. 2022-ben a magyar állampolgárok elsöprő többséggel mondtak nemet az oktatásban a genderpropagandára

- fogalmazott a politikus.

Hozzátette, hogy egyre több országban, köztük az Egyesült Államokban is egyre többen ismerik fel, hogy milyen károkat tud okozni ez az új hóbort.


Magyarországon ezért a gyermekek szexuális nevelése a szülők kizárólagos joga: ezt az elvet tükrözik a hatályos gyermekvédelmi jogszabályok is - hangsúlyozta.

Az eset egyértelműen szembemegy ezekkel a jogszabályokkal. A holnapi napon egyeztetni fogunk Balatoni Kata miniszterelnöki biztossal, akinek a közreműködésével utána kell járni ennek a dolognak. A gyermekek védelme nem idétlenkedés tárgya. Az iskola pedig tanulásra és nevelésre való, nem ideológiai kísérletezgetésre

 - írta Orbán Balázs.

Címlapfotó: Orbán Balázs hivatalos Facebook-oldala

2025. június 30. 10:39
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Európának fel kell hagynia azzal, hogy kizárólag az Egyesült Államokra tá...
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
KEGYETLEN - Késsel fejbe szúrta, a földön vonszolta, majd egy zsinórral megfojtotta 20 hetes terhes élettársát egy b...
A FAL ADJA A MÁSIKAT! - Se kép, se hang. Ki a legény a gáton? Aki osztja, vagy, aki bírja? Szemünk előtt esett össze...
family
A tavalyi súlyos balesete után újra kellett tanulnia járni. A teljes gyógyulás csaknem tíz hónapig tartott. Majd egy...
family
Emma Watson nem teszi zsebre, amit a népszerű könyvsorozat szerzője mondott róla.
A Megasztár színpada szócsatatérré változott, de nem úgy, hogy az ítészek osztották volna az észt a versenyzőknek a ...
family