Önkormányzati választás: Több településen már tudni az eredményt

Valahol már most eldőlt a verseny.

Noha még több mint három hét hátra van a június 9-ei önkormányzati választásig, vannak települések, ahol már most 100 százalékos biztossággal kijelenthető, hogy ki lesz a polgármester az elkövetkező öt évben. Ez a nem túl merész jóslás azokat a városokat és községeket illetően engedhető meg, ahol mindössze egyetlen jelölt indul a posztért. 

Békés vármegyében összesen 17 településen, mégpedig Almáskamaráson, Békéssámsonban, Biharugrán, Csanádapácán, Csorváson, Dobozon, Kardoson, Kardoskúton, Kertészszigeten, Kétegyházán, Kétsopronyban, Köröstarcsán, Medgyesbozáson, Sarkadkeresztúron, Tarhoson, Telekgerendáson, valamint Újszalontán borítékolható a győztes kiléte – járt utána a beol.hu.

A fotó illusztráció: MTI/Sóki Tamás

A 17 polgármesterjelölt közül kilencen függetlenként indulnak, míg nyolcan a Fidesz-KDNP színeiben méretik meg magukat, még ha kihívójuk nem is akad. Ez azt is jelenti, hogy Csanádapáca kivételével mindenhol a jelenlegi vezető készülhet egy újabb ciklusra. 

2024. május 18. 18:18
A Szőlő utcai álhírbotrányt kirobbantó Látó János is fellép azon a tüntetésen, amelyet Puzsér Róbert szervez a Juhás...
Egyre több részlet derül ki arról az emberről, aki saját magát „Látó Jánosként” próbálja prófétai szerepben feltünte...
Tankolás közben elgurult egy autó az M0-son Szigetszentmiklósnál. A kocsi ezután nekicsapódott a benzinkútnak és átt...
Hát ennyire pofátlan nem lehet egy társaság – jelentette ki videójában a Fidesz frakcióvezetője, kiemelve, hogy az e...
A németországi karácsonyi vásárok egyre nehezebben finanszírozhatók a szigorú biztonsági előírások miatt, amelyek a ...
Folyamatosan kerülnek elő olyan felvételek, amelyek azt bizonyítják, hogy a Tisza párt titkolja a valódi tervét a vá...
Prófétának tartja magát, lenézi a nőket és rendszeresen rasszista kijelentéseket tesz a Szőlő utcai álhírbotrányt ki...
Óriási változásnak nevezte Szijjártó Péter Andrej Babiš győzelmét, erről a Vasárnapi Újságban beszélt. A külgazdaság...
A fiatal hegymászóért a rossz látási körülmények miatt nem tudott azonnal menni a mentőhelikopter.
Európa-szerte palesztinpárti tüntetéseket tartottak a hétvégén. A demonstrálók Olaszországban a rendőrökkel is össze...