Már több mint egymillió adag oltást adtak be Olaszországban

Közben Lazio tartományban bejelentették, hogy oltási igazolványt vezetnek be.

A beadott dózisok száma elérte az 1 002 004-et. December végétől mostanáig több mint 1,3 millió adag vakcina érkezett Olaszországba, túlnyomó részét már beadták, kisebb részét pedig a második dózisra tartalékolták. Az oltások jelentős többségét egészségügyi dolgozók kapták meg.
Ezzel egy időben a koronavírus-járvány halottainak száma meghaladta a 81 ezret.

Valle d'Aosta tartományban hétfőn megkezdik az 55 év fölötti pedagógusok önkéntes alapú beoltását. Interneten eddig 220 tanár regisztrált a régióban dolgozó több mint hétszázból.

Lazio régióban már a nyolcvan év felettieket oltják

A közép-olaszországi Lazio régióban pénteken elkezdték beoltani a nyolcvan év felettieket, akiknek száma több mint négyszázezer. Az elsők között azok az idősek voltak, akiket eddig kórházban kezeltek más betegségek miatt, és éppen pénteken bocsátottak haza. A tartomány egészségügyi tanácsosa bejelentette, hogy februártól az oltásban részesültek oltási igazolványt kapnak. Hozzátette, a parlament feladata lesz majd arról határozni, hogy az oltási igazolvány elengedhetetlen lesz-e a moziba vagy színházba járáshoz, amikor megkezdődik a korlátozások feloldása.

Újra fogják osztályozni a tartományokat

Vasárnaptól újra osztályozzák a tartományokat a járvány veszélye alapján. Sajtóértesülések szerint ismét vörös, vagyis teljesen lezárt térség lesz Lombardia, Bolzano övezete, valamint Szicília. A sziget kormányzója, Nello Musumeci maga kezdeményezte, hogy Szicíliát két hétre karanténba helyezzék a kórházak telítettsége miatt. A Lombardiát vezető Attilio Fontana viszont elfogadhatatlannak nevezte, hogy a tartományt ismét lezárással "büntessék".Több milánói gimnáziumot pénteken a diákok elfoglaltak a tantermi oktatás újraindítását követelve. Más, nem lezárt régiókban hétfőtől újraindul a 14 év feletti tanulók részleges tantermi oktatása.

Az ország nagy része még mindig közepesen veszélyes

Olaszország nagy része közepesen veszélyes a járvány terjedése szempontjából, ami azt jelenti, hogy továbbra sem hagyható el a városok, települések területe. Eddig alacsonyan veszélyes kategóriába tartozott az ország háromnegyede, vasárnaptól viszont egyedül Trento, Molise, Toszkána, Szardínia, Basilicata, Campania térségét sorolják oda. Bevezették a fehér zónát is, amelyben egyedüli korlátozásként a szájmaszkviselés számít kötelezőnek, de jelenleg egyetlen tartomány sem tartozik még ebbe az osztályba.

Tavaszig hosszabbítottak a járványkorlátozásokon

A járványkorlátozásokat március 5-ig meghosszabbították: országosan érvényben marad az éjszakai kijárási tilalom, a rokonok, ismerősök közötti látogatások napi egy alkalomra való korlátozása, valamint a presszók, bárok este hat órai bezárása. Utóbbiak esetében az elvitelt is betiltották a vacsora előtti utcai aperitivók miatti tömörülések megakadályozására.

Február közepéig meghosszabbították a sípályák lezárását, márciusig az edzőtermek, múzeumok, mozik zárva tartását még az enyhén veszélyes térségekben is. A Vatikáni Múzeum bejelentette, hogy február elsejétől tervezi az újranyitást előzetes helyfoglalással, és a látogatók közötti távolságtartással. Hasonlóképpen a firenzei Boboli-kert is újranyitásra készül. "Csak ott lehet nyitni, ahol elegendő tér biztosítható a látogatók között" - hangoztatta az Uffizi-képtár igazgatója.

MTI/A címlapfotó illusztráció.

2021. január 16. 07:42
Hídról zuhant le egy busz, negyvenöten meghaltak
A sérülteket - közöttük egy nyolcéves kislányt - légi úton szállították kórházba.
Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábát
Egy csokoládétojást is adott az egyik asszony kisfiának, aki anyjával él az intézményben.
Ismét emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen, iszonyatos gyilkosság történt - Videó
Darabokban találtak rá az áldozatra.
Ördög Nóra bevezetett az Ázsia Expressz forgatásának kulisszái mögé, így készül a népszerű reality
A műsorvezető végigvezette követőit egy napján, a hajnali sminkeléstől kezdve egészen a kamerák mögé.
A gigamellű Szofi vékony pántjai alól egy titokzatos tetkó villant elő
Közeledik a bikiniszezon, egyre kevesebb a ruha a modell közösségi oldalán.
Horrorbalesetet szenvedtek a magyar birkózók, mentőhelikoptert is riasztottak
Egyiküket azonnal meg kellett operálni.
Fenekestől felfordul az időjárás húsvétkor
A kirándulóknak kedvez majd az időjárás húsvét hétvégéjén.
Szörnyű tragédia nagypénteken: Holttestet találtak Budapest XI. kerületében
Lesújtó fotó készült a helyszínen.
Tények este teljes adás, 2024. március 28., csütörtök
VÉRFAGYASZTÓ - Megölte, felgyújtotta, feldarabolta élettársát egy zalaegerszegi férfi, a holttestet pedig elásta. A ...
Saját házuk előtt égett porrá éjjel a siófoki család autója - Fotók
A tűz a kerítésre és egy tujára is átterjedt, valamint egy másik kocsit is megolvasztott.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.