Novák Katalin: a két Nobel-díj nagy dicsőség Magyarországnak

A két Nobel-díj nagy dicsőség Magyarországnak, ünnepeljük együtt, hogy két rendkívüli magyar ember ilyen komoly elismerést szerzett az egész nemzet legnagyobb örömére és büszkeségére - hangsúlyozta a köztársasági elnök a feol.hu-nak adott Fejér vármegyei látogatását értékelő hétfői interjújában.

Novák Katalin szerint óriási büszkeség egy Nobel-díjas is, de "hogy nekünk egyidőben rögtön kettő jutott, az meg egyenesen csoda számba megy". Úgy vélte, a Fejér vármegyében élők különösen büszkék lehetnek, mert Krausz Ferenc személyében Nobel-díjast adtak a nemzetnek.

Az államfő rámutatott, hogy Karikó Katalin és Krausz Ferenc magyar emberek, magyar észjárással, a magyar oktatásból indulva jutottak a világ tetejére a Nobel-díjig, ráadásul kutatási eredményeikkel milliók életét menthetik meg. Megemlítette, hogy vármegye-látogatása során találkozott Krausz Ferenc szüleivel, a nem értelmiségi, szorgalmas, becsületes szülők szemébe nézve köszönetet mondhatott minden magyar nevében, majd ellátogatott egykori iskolájába, ahonnan a Nobel-díj felé vezető útja indult.

Novák Katalin kiemelte: a két tudós sikere újabb bizonyítéka annak, hogy Magyarországon nagyszerű tanárok dolgoztak a múltban, és ez ma is így van. "A tanárok megbecsülésének feltételeit meg kell teremtenünk, mind erkölcsi, mind anyagi értelemben, ez nem is kérdés; ebben nem állunk jól" - fogalmazott, hozzátéve: a Nobel-díjasok példája azt is jól mutatja, hogy a magyar oktatás olyan szilárd alapot ad, amely felkészíti a diákokat arra, hogy a legnagyobb versenyben, a világ bármely pontján megállják a helyüket.

A köztársasági elnök a családbarát Magyarországgal kapcsolatban kifejtette: az Isten-Haza-Család hármasának mindegyik elemét sok támadás éri, pedig utóbbi a legszűkebb és legtermészetesebb közösség, "biztonságunk záloga". Elnökként kiemelt feladatának tartja a családok képviseletét, a magyar állam célja pedig abban segíteni, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek, annak minél kevesebb anyagi akadálya legyen.


Novák Katalin közölte: nőként, anyaként azt is különösen fontosnak tartja, hogy a nőknek valódi döntési szabadságuk legyen és ne kelljen lemondaniuk a családról a karrier miatt, sem fordítva, tehát lehessen a családot és karriert egyszerre választani.

Az államfő megjegyezte, hogy a családok megerősítése nemcsak magyar feladat, de tény, hogy Magyarországra úgy tekintenek külföldről is, mint egy olyan országra, amelytől a demográfiai kérdésekben csak tanulni lehet. Ezt bizonyította a Budapesti Demográfiai Csúcstalálkozó is, amelyre a világ minden részéről érkeztek előadók, érdeklődők.

Örömének adott hangot amiatt, hogy nemzetközi szinten is egyre több tagja van a családbarát szövetségnek. Egyre többen ismerik fel, ha nem tesznek valamit a demográfiai tél leküzdésére, "akkor az, amit nyugati civilizációnak ismerünk, abban a formájában, ahogy ismerjük, teljesen eltűnhet".

Novák Katalin emlékeztetett rá, Székesfehérváron jelentette be, hogy Demográfiai Kerekasztalt hoz létre, amelynek éppen az a célja, hogy megértsék a demográfiai válság okait és együtt gondolkodjanak azon, mit kell tenniük annak érdekében, hogy többen döntsenek a gyermekvállalás mellett. "Tenni kell a demográfiai jégkorszak megelőzéséért, kell legyen következő generáció, amelynek örökül hagyjuk a Földet és ezt az országot" - fűzte hozzá.

Az államfő beiktatásakor tett ígéretet arra, hogy elnöksége öt éve alatt bejárja Magyarország összes vármegyéjét, Fejér sorban a hatodik volt. "A vármegyei látogatáskor az is a célom, hogy a képzeletbeli reflektort oda irányítsam, ahol, és amiről kevesebb szó esik." - mondta el az interjúban a köztársasági elnök.

MTI/A fotó illusztráció (MTI/Vasvári Tamás)

2023. október 16. 09:51
Életéért küzd egy fiú Székesfehérváron, cserbenhagyta a gázoló
A gázoló autós segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
Elképesztő, Sallai Nórát is felelősségre vonhatják a balesete miatt
A jelenleg élet-halál harcot vívó színésznő ellen akár büntetőeljárás is indulhat, ha megszegte az elsőbbség megadás...
Filmbe illő jelenetek, kamerával követtük a razziát, folyamatosan bilincseltek a rendőrök
Dílerek, csalók, bűnözők, rossz arcok, akciófilmbe illő jelenetek, amikbe belekóstolt a Tények Plusz! Egy egész éjsz...
Kegyetlenül beszólt L.L. Junior Dárdai Blankának, azonnal korrigálnia kellett
A versenytársakat sem kímélte a rapper.
Szó szerint letojta a forgalmat, fergeteges videó készült egy zebránál
Ezúttal is bebizonyosodott: a szükség nagy úr.
Egy csoda vagy, komolyan!
Hallássérülten vágott neki a Megasztárnak és most ő a tehetségkutató egyik legnagyobb felfedezettje! Döbbenten nézte...
Kiheverem én ezt valaha?
Hiába telt el 20 év, Zalatnay Sarolta még ma is összerezzen, ha kulcscsörgést vagy rendőrautót hall. Merthogy kísért...
Tények teljes adás, 2024. október 10., csütörtök
GYILKOSOK - Elítélték azt a román házaspárt, akik 31 éve kegyetlenül kivégeztek, baltával halálra vertek egy idős öz...
Fuss vagy meghalsz!
Floridában lecsapott az évszázad legpusztítóbb hurrikánja és Polgár Árpiék fia épp ott van, a szülők pánikolnak itth...
Soha nem fog felépülni a fiam!
"Leírhatatlan, amit érzek, rettenetesen megvisel ez a borzalom!" Ezt mondta egy exkluzív interjúban Dudás Miklós nag...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.