Emlékezetes, Varga Judit hatalmas port kavaró interjút adott Hajdú Péternek, amely az egész országot megdöbbentette. Az egykori igazságügyi miniszter felidézte: 2018–19 között, egy este a gyerekek már aludtak, ő pedig az édesanyja mellett feküdt. – Péter kijött a szobából egy késsel a kezében – emlékezett vissza egy esetre Varga Judit. Elmondta azt is, hogy egy másik alkalommal, amikor állapotos volt, a falhoz lökte volt férje.
Varga Judit nyilatkozata látványosan megütötte Magyar Pétert, aki még a nyaralását is megszakította, és hazautazott – értékelt vasárnap esti posztjában Deák Dániel. A politológus az említett helyszíni beszámolók alapján megjegyezte, hogy hogy Magyar Péter Dél-Olaszországban nyaralt, ahol még a tengerparton is órákon át idegesen nyomogatta a telefonját, vagy hangosan kiabált. Amikor egy kicsit sétált a tengerparton, akkor is nagyon feszültnek látszott, és akkor sem tette le a telefont egy percre sem a kezéből.
– Érthető az idegessége, ugyanis Varga Judit lerántotta a leplet a valótlan állításairól, majd Ordas Eszter, a Tisza fővárosi frakcióvezetője is felállt és otthagyta, miután elege lett abból a terrorból, amit Magyar Péter vele szemben is alkalmazott – tette hozzá az elemző.
A Magyar Nemzet szintén beszámolt arról, hogy a Tisza Párt párt pénteken jelentette be: családi okok miatt lemond a Tisza Párt fővárosi frakcióvezetője, Ordas Eszter. Ordas már a kezdetektől nehezen viselte Magyar Péter nyomásgyakorlását, a végső lökést pedig az adta meg, hogy Varga Judit csütörtöki interjúját rendkívül őszintének látta, és tudatosult benne: valóban egy olyan agresszív ember a főnöke, amilyennek Varga Judit is leírta. Eszterben is tudatosult, milyen traumán eshetett át Varga Judit a házassága során.
Varga Judit szóba került abban az interjúban is, amelyet Orbán Viktor kormányfő adott Lentulai Krisztiánnak. A kormányfő Varga Judit legutóbbi nyilatkozatáról szólva azt mondta, ő végigküzködte vele az utolsó egy, másfél évét, amíg a politikában aktív volt. – Legalább háromszor akart lemondani azért, ami otthon volt. Kitartott – utalt a kormányfő Varga Judit Magyar Péterrel való konfliktusára.