Kocsis: Magyar Péter ugyanazt fröcsögi, ugyanazzal támadja az ellenfeleit, amit ő maga követett el

Kissé megsüthette a nap Magyar Pétert az olasz nyaralásán. Amint visszaért, azonnal folytatta a fröcsögést, de most egy hálószaggató öngól lett belőle – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán vasárnap.

A miniszterelnök egy vasárnapi interjújában elismerően beszélt Varga Judit politikai képességeiről, Magyar Péter pedig köztudottan gyűlöli, ha bárkit, főképp egy nőt jobbnak tartanak nála. Egy olyan nő esetében pedig igazán mélyre megy ez nála, akit éveken át terrorizált csak azért, mert az tehetségesebb, okosabb és műveltebb volt – írta bejegyzésében Kocsis Máté.

Úgy fogalmazott, hogy be is pipult ezen a temu-s Papp Laci, és gyerekes dühében, ökölbe szorítva mini mancsait, ráokádta az internet népére, hogy Orbán Viktornak ki kellene jönnie a nők szoknyája mögül.

Na meg amúgy is a “busz elé lökte őket”.

Aham. Mondja ezeket az az ember,

- aki egy év alatt a nők elleni erőszak szimbólumává vált,

- aki éveken át abuzálta és fenyegette a feleségét

- aki eljátszotta a családja szeme láttára, hogy begyógyszerezte magát, majd mentőt hívtak hozzá, aztán meg elbújt a kertben,

- aki milliós kamuállásokat zsarolt ki a saját feleségéből,

- aki nadrágszíjjal és késsel fenyegetőzött otthon,

- aki minden általa vágyott társaságba csak a feleségén keresztül tudott bejutni,

- akit még abba az agrárcégbe is, amivel minap arcoskodott, Varga Judit protezsált be,

- aki szerényebb képességei miatt soha nem tudott kilépni a felesége árnyékából, és csak azzal tudta elindítani hányingerízű karrierjét, hogy feljelentette az ügyészségen három gyerekének az anyját,

- aki a megszerzett javait kizárólag Varga Juditnak köszönhette, de aztán persze már semmi nem volt elég

- részletezte Kocsis Máté.

Hozzátette, hogy ő mondja Orbán Viktornak, hogy ne bújjon nők szoknyája mögé!

Igazi bohóc. Egy unalmas bohóc. Aki minden nap ugyanazt fröcsögi, ugyanazzal támadja az ellenfeleit, amit ő maga követett el, és amikor a legjobban vergődik, jó vergődést kíván mindenkinek. 281 nap, és felkenődik a falra. Hajrá, Judit!

– zárta gondolatait a fideszes képviselő.

2025. július 06. 15:59
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...