Nem akármilyen történettel állt elő Szandi, 14 éve már az életre szóló pillanatnak

Idén is van oka az ünneplésre a családnak. 

Az augusztus 20-a jeles nap minden magyar számára, azonban annak, aki ekkor ünnepli a születésnapját is, kétszeresen piros betűs dátum.

Szandiéknak is van okuk az örömre minden évben ezen a napon, ugyanis van egy szülinapos a családban – derül ki egy vasárnapi bejegyzésből.

Tizennégy évvel ezelőtt ugyanis az énekesnő szerint megszületett a világ legaranyosabb kiskutyája, Maszatka.


Kedvencük olyannyira az ünnepre időzítette érkezését, hogy éppen a tűzijáték kellős közepén látta meg a napvilágot.

Boldog születésnapot Maszatka, legyél még sokáig velünk!

– írta Szandi, a család négylábú tagja pedig láthatóan egy nagyon különleges tortát kapott ajándékba, amelyen még az életkorának is volt hústartalma. 

2023. augusztus 20. 19:15
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Portugália északi és középső részén újabb helyeken keletkeztek erdőtüzek a magas hőmérséklet és az erős szél miatt -...
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója határozott hangvételű Facebook-posztban utasította vissza Sándor Fe...
Nemzetközi összehasonlításban is kivételes intézkedéssorozatot vezet be idén ősszel és jövő év elején a kormány. A r...
A miniszterelnök azt is bejelentette: javaslatot tesz ma.
A magyar kormány januártól nyolc új gazdasági programot indít: megduplázza a családi adókedvezményt, kiterjeszti az ...
Horn Gábor pont annyira független elemző, mint amennyire a Telex és a 444 független média, ezt mondta Kocsis Máté, a...