Navracsics Tibor: fokozni kell az önkormányzatok és a területi államigazgatás együttműködését

Bár eddig is jó együttműködés jellemezte az önkormányzati világot és a területi államigazgatást, ezt a jövőben még fokozottabbá kell tenni - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Miskolcon, országjárásának Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei állomásán.

Hozzátette, a megnyíló és az országba érkező európai uniós forrásoknak a területfejlesztési politika szolgálatába állításával a két területileg legfontosabb szereplőnek, a vármegyei önkormányzatnak és a kormányhivataloknak "tökéletesen kell együttműködniük".

Navracsics Tibor azt mondta, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében eddig is kiváló volt az együttműködés a két szereplő között, az eddigi eredményeket áttekintve a régió a "legnagyszerűbb fejlődést felmutatni tudó vármegyék közé tartozik".

A miniszter megjegyezte, ez nemcsak a kormány döntéseinek, hanem annak is köszönhető, hogy a vármegyei közgyűlésnek "nagyon tudatos" a fejlesztéspolitikája, amely részben a helyi közösségek megerősítésén, részben pedig a vármegye mint területi egység egészének a fejlesztésén alapul.

Navracsics Tibor elmondta, az alapítványi egyetemek hallgatóinak és kutatóinak az Erasmus és a Horizont Európa oktatási-mobilitási és kutatási programokból való kizárása miatt arra kérte Miskolc polgármesterét: a Miskolci Egyetem kuratóriumi bizottságának tagjaként "brüsszeli kapcsolatai révén mutasson rá és bizonyítsa be, hogy nem politikai diszkrimináció alapján működnek az alapítványi egyetemek".

Párton kívüli polgármesterként tagja az egyetem kuratóriumának, saját személyével tudja bizonyítani, hogy itt tudománypolitikai kérdésekről és nem pedig pártpolitikai kérdésekről van szó

- fűzte hozzá a miniszter.


A sajtótájékoztatón Bánné Gál Boglárka, a vármegyei közgyűlés elnöke ismertette, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2022-ben Magyarország ipari teljesítményének 9,8 százalékát Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye adta, ez az arány mintegy 2 százalékkal több az előző évinél.

Elmondta, a múlt év végéig az előző fejlesztési időszakot figyelembe véve a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak (TOP) köszönhetően 133 milliárd forintból fejleszthettek a vármegyében.

A TOP Plusz esetében a fejlesztésre fordítható összeg a 2021-2027-es fejlesztési időszakra több mint 150 milliárd forint - tette hozzá.

Alakszai Zoltán főispán az eseményen arról beszélt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalban évente 2,2 millió hatósági ügyben dönt a mintegy 2600 kormánytisztviselő.

Ezek a számok önmagukban is mutatják azt a nagyságrendet, amelyet a kormányhivatal és a területi közigazgatás Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében képvisel - tette hozzá.

A főispán hangsúlyozta, a kormányhivatal meg fog felelni Navracsics Tibor idei elvárásának, amely szerint ki kell teljesíteni az együttműködéseket területi szinten a közjó szolgálatában.

Forrás: MTI/ Címlapfotó: Navracsics Tibor hivatalos Facebook-oldala

2024. január 15. 15:58
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Feszült hangulat alakult ki egy gimnázium előtt csütörtökön, miután a közösségi médiában elterjedt egy videó, amelye...
Sokkolóval fenyegették, hogy engedelmeskedjen.
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Látom, hogy a tiszások hamisított AI fotókkal próbálják bizonygatni, milyen sokan voltak. A Békemenetről nem kell fo...