Napi tény: Ezért ragadós az ásítás

Az ásítás máig egy nagyon rejtélyes jelenség. Szinte minden gerinces csinálja, de az élettani funkciója egyelőre nem teljesen tisztázott. Az szinte biztos, hogy akkor ásítunk leggyakrabban, ha álmosak vagyunk, éppen ezért sokáig az agy oxigénhiányos állapotát gondolták a legfőbb kiváltó oknak. Ez mára bizonyítottan megbukott, ugyanis ásításkor kevesebb oxigén jut a szervezetbe, mint normál légzéskor. Emellett néhány éve az is kiderült, hogy a magzat már a 11. héttől képes ásítani az anyaméhben, ahol semmiképpen nem juthat plusz oxigénhez.

A legújabb elméletek szerint a cél az agy hűtése lehet, a Princeton Egyetem viselkedéskutatója pedig megállapította, hogy évszaktól függően változik a gyakorisága. Ez pedig utalhat arra, hogy ha a külső hőmérséklet melegebb a testhőnél, akkor nem tudjuk kellően hűteni az agyunkat.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Ezenfelül azonban még mindig maradt egy igencsak fontos kérdés. Mégpedig, hogy miért ragályos az ásítás? Nos, a válasz röviden az empátiában keresendő, de azért mégsem ennyire egyszerű. Egy kutatócsoport végzett egy kísérletet, amiben arra voltak kíváncsiak, hogy milyen összefüggés van az ásítás és a társas kapcsolatok között. A végeredmény szerint azok, akik utánozták a másik viselkedését, megértőbb személyiségnek bizonyultak azoknál, akikre nem ragadt át az ásítás. Ez tehát azt jelenti, hogy az ásítás igazából az empátia megtestesítője, de akkor sem kell megijedni, ha valakire nem jellemző.