
„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek
Az ég nappali színéért a Nap fénye felel, amely a Föld légkörének molekuláiba ütközve szétszóródik. Ezzel szemben az éjjeli égbolt azért koromsötét, mert nincs napfény, ami szétszóródhatna.
Itt kell megjegyezni, hogy más égitesten, például a Holdon a nappalok is feketék, hiszen nincsen legkör, amin a napfény szét tudna szóródni.
Mivel azonban többmilliárd csillag ragyog a világűrben, felvetődik a kérdés, vajon miért van mégis mindig sötét?
Amennyiben ugyanis a világegyetem végtelenül idős és végtelen kiterjedésű lenne, állandó fényözönnek kellene lennie, a tapasztalat viszont éppen az ellentétje. Ezt az ellentmondást Olbers-paradoxonnak nevezik.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Megfejtés több is született már a szakemberek részéről, ezek közül az egyik legelfogadottabb nézet szerint a világ korántsem végtelenül idős, „csupán” 13,8 milliárd éves, ezért ma még csak azt látjuk, ami 13,8 milliárd fényévnyire vagy annál közelebb található hozzánk, az ennél távolabbról érkező fény pedig még nem ért ide.
Egy másik elképzelés szerint az univerzum folyamatosan tágul, ezzel együtt az égitestek távolodnak egymástól és tőlünk is, a hozzánk elérő fényük hullámhossza pedig megnyúlik. A megnőtt hullámhossz azt eredményezi, hogy a fény színképe először a vörös felé eltolódik, majd kiesik a látható tartományból, így csak sötétség marad a helyén.

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter