Nagyon nehéz hetek előtt áll Németország

Nagyon nehéz hetek előtt áll Németország, ha nem sikerül megfékezni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) omikron nevű változatának terjedését - mondta a szövetségi egészségügyi miniszter egy vasárnapi interjúban.

Karl Lauterbach a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte: mindent meg kell tenni azért, hogy Franciaországgal vagy az Egyesült Királysággal ellentétben, Németországban ne emelkedjen 2000-re vagy még annál is magasabbra az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis az egy hét alatt regisztrált SARS-CoV-2-fertőződések százezer lakosra vetített száma.

Ha nem fékezik kellőképpen a minden eddiginél fertőzőképesebb omikron változat terjedését, a járványgörbe nem is hullám, hanem függőlegesen emelkedő vonal, egy fal lesz, amelyet azonban lehet "kisebb fallá vagy dombbá szelídíteni", megelőzve az egészségügyi rendszer túlterhelését - mondta a szociáldemokrata politikus (SPD), hozzátéve, hogy az eddig bevezetett szigorításokkal, korlátozásokkal egy ideig valószínűleg sikerül elkerülni a járványgörbe függőleges emelkedését.

Arra a kérdésre, hogy Németország az Egyesült Királysággal vagy Spanyolországgal szemben miért nem enged nagyobb teret a vírusnak, kiemelte, hogy túlságosan magas az oltatlanok aránya az időseknél. A hatvanon felüliek közül minden nyolcadik ember még nem oltotta be magát, ami hárommillió ember, Angliában viszont 95 százalékos az átoltottság ebben a korosztályban. Így a vírus szabadon engedése, a lakosság gyors átfertőződését gátló akadályok lebontása "súlyos betegek százezreit és ismét halottak ezreit jelentené" Németországban - fejtette ki Karl Lauterbach.


A kölni egyetem egészség-gazdaságtani és epidemiológiai intézetének (IGKE) politikai munkája miatt fizetés nélküli szabadságon lévő igazgatója hangsúlyozta, hogy Németország "nagyon nehéz hetek előtt áll", mert "viszonylag idős népességünk van, sok krónikus beteggel: tüdőbetegségben, cukorbetegségben, vesebetegségben, rákban és kezdődő demenciában szenvedőkkel".

Mindez az alacsony oltási hajlandósággal együtt tűzveszélyes elegy - fejtette ki a legtekintélyesebb német járványtani szakemberek közé tartozó miniszter, megjegyezve, hogy korösszetételével és az oltással kapcsolatos ésszerűtlen beállítódásával Németország az Egyesült Államok déli részéhez hasonlítható.

Kiemelte, hogy a vírus okozta betegség (Covid-19) miatt kórházi kezelésre vagy intenzív ellátásra szorulók száma még csökken, és egyelőre főleg fiatalok fertőződnek meg, de hamarosan az idősek körében is több lesz a megbetegedés, és megint többen kerülnek kórházba. A dolgok alakulásától függően nemcsak az intenzív osztályokon, hanem a normál osztályokon is veszélybe kerülhet az ellátás - mondta.

"Egész osztályok bezárása fenyeget, és minél több koronás beteg van kórházban, annál inkább korlátozni kell a többi beteg kezelését. Szélsőséges esetekben még a daganatos betegeket is később fogják megoperálni, a kemoterápiákat elhalasztják, a stroke-os betegeket pedig korábban hazaengedik" - mondta az egészségügyi miniszter.


Németország, az omikron terjedése miatt, a járvány ötödik hullámában, annak is az erősen felfelé ívelő szakaszában tart. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vasárnapi adatai szerint a hétnapi fertőzésgyakoriság új csúcson, 515,7-en áll. Első alkalommal lépte át az 500-as határt. Egy nappal korábban 497,1 volt a mutató értéke, egy héttel korábban pedig 362,7.

Az RKI kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 52 504 fertőződést regisztráltak. Ez több mint 40 százalékos emelkedés az egy héttel korábbi 36 552-höz képest. A járvány kezdete óta így már 7 965 977 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 47 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 115 619-re emelkedett.

MTI/A fotók illusztrációk (MTI)

2022. január 16. 19:32
Két hét után meghalt az izraeli kisfiú, akinek az édesanyját brutális merényletben meggyilkolták
Kéthetes korában elhunyt a merényletben meggyilkolt várandós nő császármetszéssel súlyos állapotban világra hozott k...
Megérkeztek az utolsó képek a parajdi sóbányáról – így már sohasem láthatjuk
A sóbányát pénteken teljesen elöntötte a víz.
Indiában többen meghaltak egy petárdagyárban bekövetkezett robbanásban
Robbanás történt az észak-indiai Pandzsáb állam egy petárdákat gyártó üzemében, legkevesebb öten meghaltak, és több ...
Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága pénzügyi tragédia lenne
Ukrajna európai uniós tagsága pénzügyi tragédiával, gazdasági öngyilkossággal érne fel - részletezte az MTI, a minis...
Figyelmeztet a miniszterelnök: az online csalások nyolcvan százaléka ukrán gyökerű Magyarországon
Egyre több magyar esik áldozatául az ukrán hátterű online csalásoknak.
Készülj, ez hajmeresztő lesz!
20 méter magasra repültek, vagy éppen a hajuknál fogva lógatták őket. Sokkoló, vagy inkább hajmeresztő produkcióknak...
family
Gyerekként ez volt az álmom
Hamarosan élőben láthatjuk, amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalm...
family
Megrázó vallomások a Naplóban
Kaiser Ede - akinek a neve összeforrt a móri bankrablással - először enged be kamerát az otthonába. Most vasárnap is...
family
Tények teljes adás, 2025. május 30., péntek
MEGDÖBBENTŐ - Kamaszok vertek össze egy középkorú férfit Móron viccből, az áldozat két nappal később hatalmas kínok ...
Mokka Eszterrel!
Nem szokatlan neki a hajnali kelés, sőt egyenesen azt mondta, hogy élvezi is. Ráadásul azért teszi mindezt, hogy Önö...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.