Nagy-Britannia élelmiszersegélyeket küld az orosz hadsereg által bekerített ukrajnai térségekbe

Nagy-Britannia kétmillió font (csaknem 900 millió forint) értékben próbál élelmiszerszállítmányokat eljuttatni olyan ukrajnai térségekbe, amelyeket az orosz hadsereg bekerített - közölte szombaton Liz Truss brit külügyminiszter.

Truss tájékoztatása szerint az élelmiszersegélyeket az ukrán kormány kérte. A brit finanszírozással gyorssegélyként összeállított csomagban szárított és konzervélelmiszer, valamint ivóvíz van. A szállítmányok eljuttatására lengyelországi és szlovákiai raktárakat készítenek fel, a munka a jövő hét elején kezdődik. A brit külügyminiszter tájékoztatása szerint ezekből a raktárakból 25 teherautórakományt juttatnak el közúton és vasúton a leginkább rászoruló ukrajnai közösségeknek.

A londoni külügyi tárca közölte: Ukrajnában becslések szerint 12 millióan szorulnak humanitárius segítségre, de a tényleges szám valószínűleg sokkal magasabb. A minisztérium szerint alapvető fontosságú az adomány gyors eljuttatása, mivel fogy az idő a már bekerített, illetve bekerítéstől veszélyeztetett városok és települések elérésére.


Liz Truss nyilatkozata szerint a brit stáb a lengyel és a szlovák partnerekkel, valamint az ukrán kormánnyal együtt éjt nappallá téve dolgozik azon, hogy a leginkább veszélyeztetettek megkaphassák a számukra égetően szükséges szállítmányokat. Az élelmiszeradomány része annak az összesen 400 millió fontos (180 milliárd forintos) segélyprogramnak, amelyre London az orosz invázió kezdete óta kötelezettséget vállalt. Ebből a csomagból 220 millió font az Ukrajnának nyújtandó közvetlen humanitárius segítség értéke. London jelentős katonai segítséget is nyújt Ukrajnának. A Downing Street a héten bejelentette, hogy Nagy-Britannia további hatezer rakétát, köztük páncéltörőket szállít Ukrajnának, és 25 millió font pénzügyi segítséget is nyújt az ukrán fegyveres erőknek.

Az újabb rakétaszállítmánnyal tízezer fölé emelkedik az ukrán hadseregnek szállított brit rakétafegyverek száma. Nagy-Britannia ugyanis az orosz invázió kezdete óta már több mint négyezer páncéltörő fegyverrel látta el Ukrajnát, köztük Javelin típusú rakétákkal és úgynevezett új generációs könnyű páncéltörő fegyverrendszerekkel (Next-Generation Light Anti-Tank Weapons Systems, NLAWS). A brit kormány emellett Starstreak típusú hordozható légvédelmi rakétarendszereket is szállít Ukrajnának.

 

MTI/a címlapfotó illusztráció: facebook.com/UK Prime Minister

2022. március 26. 07:04
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Hajós már megint beszólt! Vasárnap zenészkollégáinak mondogatott oda a Sztárban Sztár All Stars élő show-jában, de S...
family
GYERTEK, MEGTALÁLTAM! - Ott voltunk a megrázó pillanatban, amikor valaki felkiáltott, hogy megvan. Több száz ember é...
family
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott, a kegyetlen a...
Tavaly decemberi súlyos balesete után azt hitte, hogy véget ért a karrierje, de a csodával határos módon ma már a na...
family
Feszült belpolitikai helyzettel néz szembe a választások után a chisinaui vezetés. Míg Moldova kormánypártja a többs...