Mutatjuk, hogy milyen időre kell számítani a hétvégén

Változékony idő várható a hétvégén; a hőmérséklet csúcsértéke vasárnap már 4 és 11 Celsius-fok között várható, de a hóval borított tájakon ennél több fokkal hidegebb lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Pénteken túlnyomóan erősen felhős, borult idő várható, majd a déli óráktól északnyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, este már inkább csak a keleti vármegyékben maradhatnak felhősebb körzetek. A csapadékzóna tovább halad délkelet felé, főként az Északi-középhegységben és északkeleten lehet még kisebb havazás, de a déli órákra a legtöbb helyen megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik, Sopron és a Bakony környékén akár viharos lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és 6 fok között alakul.

Szombaton többnyire napos idő várható, reggel-délelőtt lehetnek felhősebb időszakok, főként keleten, ezekből helyenként hózápor is kialakulhat. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 6 és 0 fok között alakul, de a hóval borított tájakon ennél jóval hidegebb is lehet. A csúcsérték 0 és plusz 7 fok között valószínű.

Vasárnap délen napos vagy fátyolfelhős lesz az ég. Észak felé haladva egyre nagyobb területen lehet vastagabb a felhőtakaró, az Északi-középhegység térségében az erősen felhős, illetve borult, párás helyek lesznek túlsúlyban, de számottevő csapadékra kicsi az esély. A déli, délnyugati szél több helyen megélénkül, délnyugaton helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 6 és 0 fok között alakul, de a hóval borított tájakon ennél jóval hidegebb is lehet. A maximum 4 és 11 fok között valószínű, de az Északi-középhegység tágabb térségében ennél több fokkal hidegebb is lehet.

MTI

2024. november 21. 20:28
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Egyszerre terjed az influenza, a Covid, és a nyugat-nílusi vírus Magyarországon.
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
A Tisza a nyugdíjrendszert is teljesen átalakítaná, ugyanis ezt várják el tőlük Brüsszelből. Ezzel szemben a kormány...
A Mátra után már a tokaji borvidéket is elérte az aranyszínű sárgaság nevű szőlőbetegség. A szőlőkabóca által terjes...
Két héten belül Budapestre érkezik Vlagyimir Putyin és Donald Trump, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana...
Senki sem törődött vele, de a különleges látogatót végül a vadvédelmi őrök távolították el.
Kétszer annyian vettek részt a második Harcosok Klubja edzőtáborban Zánkán, mint az első eseményen, de sokan még így...