Munka helyett csak bűnözni akart a Pest vármegyei betyár, bővítették a bűnlajstromát

A 35 éves férfi kirabolt egy idős nőt, valamint betört két helyre és ellopott két autót.

Betörtek még február 9-én egy tápiósági házba, ahonnan bankkártya, kabát, slusszkulcs és az udvaron álló autó tűnt el. A kocsit később összetörve, üresen találták meg a rendőrök. Azóta kiderült, N. Károly ott hagyta, ahol lezúzta, majd egy másik, működőképes beszerzésére indult.

Menet közben útba ejtett egy másik házat, onnan táskát, bankkártyát és pénzt zsákmányolt, majd egy közeli utcában ráakadt egy nyitva hagyott autóra. Az indítókulcs is az utastérben hevert, így nemes egyszerűséggel beült és elhajtott. Egészen Nagykátáig jutott, ahol a járgány elfüstölt, ezért azt is sorsára hagyta - írta a police.hu.


A nagykátai nyomozók N. Károlyt már reggelre összefüggésbe hozták a lopásokkal, elfogását végül az érdi rendőrök könyvelhették el, miután egy nyugdíjas nő rablójaként forrónyomon üldözve levadászták. A 71 éves nőtől erőszakkal telefont, slusszkulcsot, garázsnyitót, ékszereket és gyűrűt zsákmányolt, majd kitépte a telefonzsinórt a falból, bezárta a lakást és elmenekült.

A lopásokkal kapcsolatban részben beismerő vallomást tett, azt mondta, bűnözni akart és pénzt szerezni, mivel korábban testvérétől kapott pénze elfogyott. Vele szemben a Nagykátai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya több rendbeli lopás vétségének és lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

2023. február 17. 11:16
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family
Kulifai Máté a Hetek főszerkesztő-helyettese összegezte az eddig megtudottakat Charlie Kirk feltételezett gyilkosáró...
VÉRLÁZÍTÓ BOTRÁNY! - Az egész országot lázban tartja az édesapa ügye, aki rátámadt egy férfira, mert az meg akarta e...
family