MTÜ: emelkedő vendégszám, növekvő árbevétel - rengetegen választották a Balatont

Nemcsak a Balaton hőmérséklete, az oda érkező vendégek száma is jelentősen emelkedett július harmadik hétvégéjén. A nyár eddigi legmelegebb napjaiban nem csak belföldi, hanem külföldi vendég is sok volt az adatok szerint. Jelentősen megugrott az egynapos turisták száma is, a legtöbb vendég Siófokon volt. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adataiból az is látszik, hogy hat balatoni településen volt a térségbe érkező vendégek fele - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szerdán az MTI-vel.

 

Az NTAK adatai alapján az első, esős júliusi hétvégéhez képest a szálláshelyek vendégforgalma a második hétvégére 7 százalékkal nőtt a Balaton partján, július második hétvégéjéhez képest pedig közel 10 százalékkal voltak többen a térség szálláshelyein a hónap harmadik hétvégéjén.

Júniusban 5 százalékkal több belföldi és 3 százalékkal több külföldi vendég érkezett a bázisnak számító 2019-hez képest. 2022-höz viszonyítva idén júniusban a külföldi vendégek száma 19 százalékkal, a vendégéjszaka forgalom pedig 8 százalékkal volt magasabb.

A mobilcella adatok szerint az egynapos turisták száma 22 százalékkal emelkedett júniusban. Az egy napra indulók száma minden vármegyéből nőtt, de leginkább Tolnából (+40 százalék), Zalából (+39 százalék) és Nógrádból (+34 százalék) indultak el így a legtöbben.

Júniusban a leglátogatottabb attrakció az Aranypart szabadstrand Siófokon, a Malom-tó Tapolcán, valamint a Zalakarosi fürdő volt. Mindhárom látogatottsága emelkedett, 9, 10, illetve 26 százalékkal. Július 1-12. időszakra vizsgálva a belföldi látogatások növekedési üteme még jelentősebb, 14 százalék, 11 százalék és 50 százalék.


A Balatonnál a szálláshelyi bevételek értéke 38 milliárd forintról 48 milliárd forintra emelkedett az első félévben, ami 26 százalékos növekedés az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Az idei júniusi 15,8 milliárd forint szálláshelyi árbevétel 7 százalékkal volt magasabb, mint 2022 júniusában, a júliusi árbevétel pedig 9 százalékkal több a tavalyihoz képest.

A térség települései közül a vendégéjszakák száma alapján Siófok volt a legnépszerűbb 130 ezer vendégéjszakával, ezt követte Balatonfüred 102 ezer, Hévíz 100 ezer és Zalakaros 65 ezer vendégéjszakával, de sokan voltak Zánkán, és Zamárdiban is. Ez a hat település adta a térség teljes vendégforgalmának 51 százalékát.

A jó idő mellé kiemelkedő vízállás is társul - évek óta nem volt olyan magas a Balaton vízállása nyáron, mint most. Míg 2020-ban 100 centiméter, 2021-ben 105, 2022-ben 88 centiméter volt a Balaton vízszintje, most 108 centiméter.

Forrás: MTI / Címlapfotó: MTI/Varga György

2023. július 19. 11:59
Brutálisan csúcsbombázó a szurkolólány, de olyan derült ki róla, amitől hátast dobtunk – Fotók
Erre senki nem számított.
Forró fotóval mondott köszönetet a magyar reality sztár, erotikus képsorokat tett közzé
Mellét csupán egy falatnyi textil tartja a helyén.
Bajról árulkodhat a hajunk, érdemes a szakértő tanácsát megfogadnunk
Számos tünettől szabadulhatunk meg.
Megvan Magyarország pornófővárosa, itt a szexet néző települések toplistája - videóval
Ki kevesebbet, ki többet, van, aki állandóan, míg mások egyáltalán nem nézik. A legtöbben pedig tagadják, csakhogy a...
Meghalt a fiatal édesanya, 50 métert repült, édesapja megtörten nyilatkozott
Meghalt a kórházban az a 27 éves nő, aki két hete szenvedett motorbalesetet Pilisvörösvárnál. Barbara az öccsével me...
Koffein: igen, vagy nem?
Nem idd meg, mert veszélyes, de közben meg mégis igyál valamennyit, mert egészséges, de ne minden nap, de igazából a...
Tények teljes adás, 2023. szeptember 27., szerda
BRUTÁLIS - Majdnem megölte ismerősét egy férfi egy budapesti boltban. Sokkoló videón a támadás. A két férfi összeves...
Micsoda innováció!
Speciális üveg és egy különleges monitor. Megnyitották az első digitális ügyfélkiszolgáló bankfiók-kapszulát az Álla...
Ez az én sikersztorim!
A középiskolában átnéztek rajta, most meg szó szerint a 20 éves Pachert Balázs lábai előtt hever a fél ország, sőt v...
Nem engedtek át a török vámon egy turistát, elképesztő, mi volt a csomagjában
A fiatal nő sírva tiltakozott a börtön ellen.
Bemutatták Demeter Szilárd rendhagyó könyvét
Kiderült, mi tette tönkre Sydney van den Bosch házasságát
Gulácsi visszatért, a vártnál nehezebben jutott tovább a Lipcse a Német Kupában
Zelenszkij előtt ünnepelték a náci ukrán katonát - a lengyelek követelik, adják át nekik
Óriási góljával Szoboszlai Dominik mentette meg a Liverpoolt

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.