Most érkezett: Meghalt egy 13 éves magyar fiú Norvégiában

A fiatal a Bondhuselva folyóba zuhant, életét már nem tudták megmenteni.

Kirándulás közben meghalt egy 13 éves fiú kedd délután Norvégiában, miután egy óvatlan mozdulat miatt a Bondhuselva folyóba zuhant – szúrta ki a VG beszámolóját a Telex. Mint írták, a helyi rendőrségre hétfőn 11:36-kor érkezett az első bejelentés a balesetről, tájékoztatásuk szerint a fiatal egy fotót akart készíteni, ezért lépett ki az ösvényről a folyó feletti egyik sziklára. A kövön azonban megcsúszott és a mélybe zuhant, a víz azonnal elsodorta a fiút, nem sokkal később pedig elmerült.

A mentők 13:50 perckor húzták ki a gyereket a vízből, elmondásuk szerint a teste és az egyik lába egy szikla alá szorult, a mentését ráadásul az erős sodrás is nehezítette. Végül a tinédzsert a Haukeland kórházba szállították, életét azonban már nem tudták megmenteni.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A fiú szüleit a rendőrök hivatalosan még nem hallgatták ki.

2024. augusztus 13. 17:00
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
"Milyen katona az ilyen?" - Menczer Tamás keményen nekiment Ruszin-Szendi Romulusznak
Menczer Tamás elárulta a véleményét.
Mellbevágó látvány: Így néz ki most a hajdúszoboszlói temető
Életveszélyes lett a sírkert.
Baleset a reptéren: Beszippantott egy dolgozót a hajtómű
A baleset körülményeit még vizsgálják.
Menet közben talált el egy fa egy autót az M7-esen, videón a sokkoló pillanat
Hátborzongató a látvány.
Megrázó felvételek, most először szólaltak meg az Esztergom–Nyerges Rally túlélői
Könnyeikkel küszködve meséltek életük legrosszabb napjáról.
Hiba történt az adatok betöltése közben
Hiba történt az adatok betöltése közben