Molnár Anikó szerint elátkozták, durván indult az éve

Csapások sorozata érte.

Molnár Anikó a keddi Mokkacinó vendége volt, és többek között arról is mesélt, hogy úgy érzi, elátkozták.

Mint kiderült, Anikónál azzal kezdődött az újév, hogy a kazánja tönkrement és napokba telt, mire kiért hozzá a szerelő. Hatalmas pechére azonban a pinceszinten lévő hálószobájában mégis hideg maradt, mivel a padlófűtés nem indult el.

A szexdíva továbbá elárulta, hogy a kazán elromlása után végül úgy döntött, a babonák ellenére takarítani fog.

Anyutól áthurcoltam a szőnyegeit, mert van "100" macskája, mondom akkor kimosom őket

– emlékezett vissza a kellemetlen pillanatra, ugyanis a szárítógép eldugult, ami máig rossz. Ráadásul január elsején és másodikán is elment nála az áram, miután lecsapta a biztosítékot.

Ez engem most felkészített, hogy akkor lesznek itt történések

– vallotta be, valamint hozzátette, hogy az említett dolgok egyébként mind férfimunkák.

Ehhez kapcsolódva a beszélgetés végén elárulta, hogy szingliként éli mindennapjait.

Jobb talán, már megszoktam

– mondta ki nyíltan és kiemelte, hogy ő csak egy jó fej, vicces pasira vágyik, akinek természetesen el kell fogadnia a háziállatait, az anyukájáról való gondoskodást, valamint a munkáját.

2025. január 14. 12:55
Meghalt egy csecsemő a szigetvári postán
A rendőrség eljárást indított.
A szerelem szó szerint gyógyítja a szívet, sőt az életet is meghosszabbítja
A romantikus érzés nemcsak a léleknek jó.
Napi 22 liter tejet ivott, intenzívre került egy férfi
Hiperkalcémia lépett fel nála.
A síneken tétovázott egy sofőr, brutális rombolást végzett az érkező vonat - Videó
Egyszerűen érthetetlen, miért nem ment inkább előre az autós.
Elfogták Magyarország egyik legkeresettebb bűnözőjét Tenerifén
A rendőrség top 50-es körözési listáján, méghozzá annak élmezőnyében szereplő tíz, különösen veszélyes bűnöző egyike...
Megváltoztatja a világot a Trump-tornádó
Halleluja, erre vártunk. Így reagált Orbán Viktor arra a hírre, hogy várhatóan hamarosan tárgyalások kezdődnek az or...
Beismerte, hogy szándékosan gázolt
Beismerte a szándékos gázolást az az afgán férfi, aki csütörtök délelőtt hajtott a tüntető tömegbe Münchenben. A nyo...
Lecsapott a hatóság egy Nógrád vármegyei szamurájra
Most nagyon bánhatja.
Rózsát, ékszert és vacsorát ajándékoztak
Hatalmas volt a tömeg a boltokban, rengetegen vásároltak rózsát és tulipánokat, pénteken van ugyanis Valentin-nap. I...
Az autók között szlalomozott a rollerrel
Az autók között hatalmas sebességgel száguldozott egy rolleres péntek reggel Budapesten, a legnagyobb csúcsforgalomb...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.