Mint egy katasztrófafilm helyszíne, óriásiak a károk az újfehértói vasúti baleset után

Jelentősen megrongálódott a vasúti infrastruktúra az Újfehértónál kedden történt balesetben, az egyik vágány helyreállításával a tervek szerint péntekre végezhetnek a MÁV szakemberei. A károk felmérése is folyamatban van és nem kizárt, hogy a 100 millió forintot is elérheti.

Korábban beszámoltunk róla, hogy tömeges vasúti baleset történt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, traktorral ütközött két személyvonat Újfehértónál kedden.

Biber Anett, a vasúttársaság szóvivője szerdán a helyszínen közölte az MTI-vel, hogy a vasúti pálya, a felsővezeték és annak tartóoszlopai, az útátjáró és a balesetben érintett vasúti járművek komolyan megrongálódtak, a kár az első becslések szerint több tízmillió forint lehet. Hangsúlyozta, a vizsgálatok szerint az érintett kétvágányú pályaszakaszon óránkénti 120 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok, de a balesetben érintett szerelvények egyike sem haladt ennyivel, a mozdonyvezetők és a vasutasok az utasításoknak megfelelően jártak el. Az útátjárót biztosító fénysorompó a baleset idején jól működött, tehát tilos jelzést mutatott a közút felé - tette hozzá.

A kisiklott szerelvény első kocsiját szerda délben daruval már beemelték a vasúti pályára, majd a nap folyamán az oldalára dőlt, a másik vágányt teljesen elzáró második kocsit is visszaemelik a sínekre, a cél az, hogy szerda éjszakáig végezzenek ezzel a munkafázissal - ismertette a szóvivő. Megjegyezte, a szerelvény mozdonya a traktorral történő ütközés után tizenhat méterre sodródott el a vágánytól és a vasúti töltés alján állt meg. Azt még nem tudják, hogyan emelik be a sínekre.

Annyi biztos, hogy a földet ki kell termelni körülötte, akkor lehet megtervezni a visszaemelést, így akár egy-két hétig is tarthat a mozdony műszaki mentése. Biber Anett közölte, a tervek szerint a jobb vágányt péntekre szeretnék helyreállítani és péntek reggelre visszaadni a forgalomnak. A másik vágány helyreállítása a jövő hét végéig is eltarthat, mindkét vágányon ki kell cseréni a síneket és a betonaljakat, a leszakadt felsővezetéket, valamint elvégezni a vágányszabályozást.

Fotók: katasztrófavédelem

A záhonyi vasútvonalon szerdán bevezetett ideiglenes közlekedési rendről szólva a szóvivő elmondta, a Debrecen és Nyíregyháza között InterCityvel utazóknak vonatpótló autóbuszra kell átszállni, ezért 30-60 perccel megnő a menetidő. A Mávinform korábbi tájékoztatása szerint Debrecen és Hajdúhadház, illetve Nyíregyháza és Újfehértó között egy-egy személyvonati szerelvény ingázik, Hajdúhadház és Újfehértó között pedig pótlóbuszok közlekednek. A Debrecen-Nyíregyháza szakaszon a normál menetrendben megszokotthoz képest ritkábban indulnak majd a vonatok.

Egy ember meghalt, hatan megsérültek, amikor egy traktor kedd délután a tilos jelzés ellenére behajtott az egyik fénysorompóval biztosított vasúti átjáróba és összeütközött két arra haladó vonattal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértó közelében. A mezőgazdasági vontató előbb a Debrecenből Záhonyba tartó személyvonattal ütközött, majd a roncsot a másik vágányon a Záhonyból Püspökladányba tartó személyvonat is elgázolta. A balesetben a mezőgazdasági vontató sofőrje vesztette életét. A két vonaton összesen mintegy húsz utas tartózkodott; az egyik vonat kisiklott, ezen a szerelvényen utazó öt utas és a mozdonyvezető könnyebben megsérült. A sérültek kedd este elhagyhatták a kórházat.

Mint egy katasztrófafilm helyszíne, úgy néz ki az újfehértói vasúti szakasz egy nappal a tragédia után. A helyreállítási munkákról további részletek és képek láthatók a Tények riportjában.

2021. április 21. 14:22
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
A Tisza Párt Tisza-adós (azaz adóemeléses) botránya, Tarr Zoltán és a szakértői csapat elszólásai után Magyar Péter ...
A rendőrséghez fordult Budai Gyula, miután a Tisza Párt szimpatizánsai akasztással fenyegették az M1 riporterét, ill...
A kormányfő az X-oldalán reagált az éjszaka történtekre, mikor is orosz drónok sértették meg a lengyel légteret.
Az Egyesült Államokban egy azonosítatlan légi jelenségekről (UFO) tartott képviselőházi meghallgatáson megdöbbentő f...
Késő este újra klaviatúrát ragadott Magyar Péter, és egészen „Keckemétig” jutott.