„Miért ölted meg a lányomat?” - barátnője végzett a 3 éves kislánnyal

Balesetnek próbálta beállítani a gyilkosságot.

Egy 31 éves egyesült államokbeli michigani nő, Iesha Harris akár 50 évet is börtönben tölthet, amiért tavaly brutálisan agyonverte barátja, Paris England 3 éves lányát, a fiatal Harmoni Hendersont - közölte a lawandcrime.

A rendőrség munkatársai 2024. március 17-én, vasárnap délután 13 óra 30 perc körül érkeztek ki a michigani Detroittól körülbelül 12 mérföldre délnyugatra található lakásba. Harris régóta barátja volt Harmoni anyjának, és a gyermekre vigyázott, amikor az áldozat halálos sérüléseket szenvedett.

A hatóságok azt állítják, hogy Harris egész éjjel figyelte a kis Harmonit, és valamikor bezárta a kisgyereket a saját egyéves gyermekével egy szobába körülbelül három órára, miközben marihuánát szívott. Amikor visszatért azt tapasztalta, hogy Harmoni hányni kezdett és dühös lett.

Harris beismerte a rendőrségnek, hogy forró vizet öntött a 3 éves gyermekre, és a fejét a kád oldalához csapta

– mondta Jennifer Douglas ügyészhelyettes.

Amikor Harmoni édesanyja felhívta Harrist, hogy érdeklődjön autista lánya felől, Harris azt mondta neki, hogy a gyermek leesett a lépcsőn és beütötte a fejét, de ezenkívül jól van. Másnap reggel Harmoni édesanyja az ágyban találta a gyermeket, aki nem reagált semmire.

Már halott volt, attól a pillanattól kezdve, hogy odaértem. Elment

 – mondta Paris England.

A kép forrása: Detroiti Rendőrkapitányság

Harmoni édesanyja elmondta, hogy Harris továbbra sem hajlandó őszinte lenni vele lánya meggyilkolásával kapcsolatban.

Mindig mellettem voltál. Miért ölted meg a lányomat?

- kérdezte a gyászoló anya.

A gyilkost hivatalosan vád alá helyezték és letartóztatták március 20-án, és 28-50 évig terjedő szabadságvesztés vár rá. Hamarosan ismét bíróság elé kell állnia az ítélethirdetésre.

2025. május 31. 13:59
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...