„Michelangelo is megirigyelné!” – Döbbenetes csodák készülnek Debrecenben

Kifaragják a lehetetlent.

Smirglipapír, hungarocell, hajnalig tartó műhelymunka – így készülnek azok az elképesztő virágkocsik, amik augusztus 20-án végiggördülnek Debrecenen, és minden évben újra elvarázsolják a közönséget. A kulisszák mögé most a legendás képzőművész, Pikó Sándor engedett bepillantást, miközben épp egy ló patáját reszelgette egy hungarocell „széken” ülve – írta meg kedden a Hajdú-Bihar vármegyei hírportál.

A debreceni Medicor-udvarban jelenleg is éjt nappallá téve folyik a munka, hogy a Debreceni Virágkarnevál 2025-ös felvonulásán minden a helyén legyen.

Ott van az anyagban a szobor, és ami a ’felesleg’, azt kell levenni róla, csakúgy, mint Michelangelo tette, ugyanazzal a technikával. Amit viszont leszedtem, azt már nem tudom visszatenni, tehát tévedésre nincs lehetőség

– magyarázta Pikó Sándor, aki szerint ez nem csak kreativitás, de kemény fizikai meló is. A mestert nem lehet könnyen meglepni – több mint 160 virágkocsin dolgozott már, és egyszer még a Virágkarneválok Szövetségének elnök asszonya is ledöbbent egy alkotásán.

Na, ez itt az abszolút világszínvonal!

– mondta a híres Liszt Ferenc-tematikájú, fehér virágokból álló kocsi láttán.

Azóta a holland Rózsafesztiválon is tűntek fel hasonló motívumok , a Debreceni Virágkarnevál tehát nem csak követi, hanem diktálja is a trendeket.

Amerikában például, amikor a Rózsafesztiválra készülnek, ott mintegy 50 ember dolgozik egy kocsin egy évig

– tette hozzá, és azt is elárulta: idén három kocsiban vállalt szerepet, ebből kettőt ő tervezett. A témaválasztás sem véletlen: mindig igyekszik olyan mondanivalót formába önteni, amely hiteles, gondolatébresztő, hiszen, mint mondja:

A Debreceni Virágkarnevál az ország legnagyobb kiállítóterme.

2025. augusztus 05. 17:45
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
GYERTEK, MEGTALÁLTAM! - Ott voltunk a megrázó pillanatban, amikor valaki felkiáltott, hogy megvan. Több száz ember é...
family
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott, a kegyetlen a...
Tavaly decemberi súlyos balesete után azt hitte, hogy véget ért a karrierje, de a csodával határos módon ma már a na...
family
Feszült belpolitikai helyzettel néz szembe a választások után a chisinaui vezetés. Míg Moldova kormánypártja a többs...
Négy testőr! Ez nem egy kalandregény címe, hanem az újságok címlapja, amely szerint a Korda-házaspárt négy smasszer ...
family